Archívum - 2008/2

Az Overlord hadművelet
Sebők János

regiment.hu

A nyugati szövetségesek 18 hónapig készítették elő, a szovjetek három évig követelték, a németek pedig már régóta várták. A normandiai partraszállás, az Overlord hadművelet a világtörténelem egyik legnagyobb és a II. világháború szempontjából sorsdöntő csatája volt. A harcokban 3,5 millió katona, több mint 20 000 repülőgép, 3500 vitorlázó repülőgép, több mint 6000 hadi- és kereskedelmi hajó vett részt. A D-Day minden idők egyik leghosszabban előkészített, a legapróbb részletekig kitervelt, bár jelentős kockázatokat is magában hordozó vállalkozása volt.

 

Egynapos főszerep
Sebők János

regiment.hu

Ennek a történetnek a regényes változata Monty hasonmása címmel vált ismertté és került át a kalandregények lapjaira, de még a filmvászonra is. Ezeknek a kiszínezett, anekdotikus leírású sztoriknak azonban alig van közük a valósághoz, amely sokkal kevésbé volt romantikus, s igazán az ismeri azt, aki az egészet kitalálta: J. V. B. Jervis-Reid alezredes, a partraszállást előkészítő "átverések" szellemi atyja.

A történet 1944. március 14-én kezdődött, amikor Jervis-Reid a News Chronicle című lapban megpillantott egy fotót, Meyrick Edward Clifton James fényképét. A fotó fölött nagy betűkkel ordított a cím: You're wrong - His Name Is James! (Ön téved - az ő neve James!) A cikk arról szólt, hogy Londonban nagy sikerrel játszanak a Comedy Theatre-ben egy előadást, amelynek a slusszpoénja James színre lépése, aki a megszólalásig hasonlít Montgomery tábornagyra.

 

Hidak és bunkerek
Horváth Zoltán

regiment.hu

A Normandia felé tartó konvojok felett 1944. június 5-én 23 óra után átdübörgő gépek százai nem csak bombákkal megrakottan húztak gondosan kiválasztott célpontjaik megsemmisítésére. Az invázió előkészítésében döntő szerepet kapott fiatal, alig kétesztendős fegyvernem harcosait is repülőeszközök vitték. A brit ejtőernyősök és a vitorlázógépekkel szállított könnyűgyalogság azt a feladatot kapták, hogy a partraszállásra kijelölt 70 km-es sáv keleti szárnyát biztosítsák. Ezt azért kellett mindenképp tartani, nehogy az első nap onnan kiindulva a közelben állomásozó német páncélosok felgöngyölítsék a parton még gyenge inváziós csapatokat.

 

Eltévesztett ugrózónák
Horváth Zoltán

regiment.hu

1944. június 6-án 1 óra 30 körül a 101. légideszant-hadosztály zsinórzattal mesterkedő parancsnoka épp elkerült egy fát, aztán a következő pillanatban nagy nyekkenéssel ért földet a normandiai Sainte-Marie-du-Mont falucska legelőjén. Maxwell Taylor vezérőrnagynak nem volt ideje eltűnődni azon, hogy tulajdonképpen ő az USA első generálisa, aki ejtőernyővel érkezett harcolni, és egyben az első amerikai tábornok is, aki ellenséges földre lépett az Overlord hadművelet kezdetén.

Tovább »

 

Tűzpárbaj
Váradi T. István

regiment.hu

A Szajna öblében, Bayeux-tól északra és Arromanches-tól 12 kilométerre keletre a hadi históriák kedvelőinek zarándokhelye a longues-sur-meri parti üteg, amely fontos szerepet játszott 1944. június 6-a hajnalán. A normandiai part­raszállás során tűz alatt tartotta a szövetséges flotta hajóit. Az üteg története szemléletesen példázza, hogyan képzelte el a Harmadik Birodalom vezére a tengerpartok védelmét. Ez csak egyetlen tüzérségi üteg abból a harmincból, amelyet Normandiában építettek a háború alatt és csak egy eleme a Norvégia partjaitól Spanyolországig tartó erődök láncolatának, amelyet a német propaganda Atlanti falnak nevezett.

 

Tragikus függőjátszma
Zsig Zoltán

regiment.hu

Az Overlord hadművelet tervezése során az Omaha partszakasztól nyugatra a felderítés német nehéztüzérségi üteget fedezett fel. A Pointe du Hocnál települt lövegek veszélyeztethették volna az első hullámban megérkező amerikai partra szálló alakulatokat és a haditengerészeti egységeket is. A tüzérségi állások harcképtelenné tétele ezért fontos feladat volt.

 

Kissé elmosódva
Robert Capa

regiment.hu

A normandiai partraszállásról készül hadtörténeti könyvek olvasói biztos elcsodálkoztak azon, hogy az események illusztrálásához legtöbbször életlen, elmosódott fényképeket használtak a szerzők, pedig a fotók szerzőjeként a legismertebb magyar származású haditudósító, Robert Capa neve szerepelt a képaláírásokban. A Park Kiadó engedélyével most a REGIMENT olvasói nemcsak az utolsó éjszaka eseményeibe pillanthatnak bele, de elkísérhetik az Omaha partszakaszon derékig érő vízben gázoló fotóriportert is.

 

A Nagy Bunker
Horváth Zoltán

regiment.hu

Észak-Franciaország partvidékének sok száz bunkerjéből, amelyek a lőállásokkal, lövészárkokkal és aknamezőkkel együtt alkották az Atlanti falat, egyet őrizték meg abban az állapotában, amilyen az 1944. június 6-án volt. Ezt a németek Ouistreham városban emelték, a mostani kompkikötőtől kőhajításnyira, 300 m-rel nyugatra a Caeni-csatorna és az Orne folyó torkolatától. Az ötemeletes, vasbetonból készült, 17 m-re magasodó erősségtől alig fél km-re északra hullámzik a La Manche csatorna víztömege, így onnan szemmel tarthatták az említett hajózóutak mindegyikét.

 

A véres Omaha part
Horváth Zoltán

regiment.hu

A tájat, mely a D-Day borzasztó veszteségeire emlékezteti a hadművelet Amerikából vissza-visszatérő, ősz hajú, hajlott hátú veteránjait, 64 esztendő apályai és dagályai napjainkra alaposan megváltoztatták. Az egyre fogyatkozó gárda tagjainak emlékei is megfakultak mára, a fiatalabb generációk pedig legfeljebb csak a látványos mozifilmekből tudhatnak azokról a szörnyűségekről, melyek a két amerikai gyalogoshadosztály jéghideg tengervízbe gázoló katonáival történtek 1944. június 6-án reggel.

 

Végtisztesség
Horváth Zoltán

regiment.hu

A normandiai harcok befejezése után a térségben tizennégy nagyobb temetőbe és több száz kisebb, elszigetelt nyughelyre kerültek azoknak a katonáknak a maradványai, akik az Egyesült Államokból érkeztek és harcoltak Európa felszabadításáért. A fasizmus elleni küzdelemben ezen a vidéken életüket vesztettek maradványinak 60%-át - összesen 14000-et - a családok, rokonok kérésére a háború után hazaszállítottak. A többiek földi maradványai két nagy temetőbe kerültek. A kisebbiket Bretagne régióban hozták létre, a nagyobbikat a normandiai Colleville-Sur-Mer település közelében. Éppen ott, ahol az invázió legkegyetlenebb csatája dúlt az Omaha part birtoklásáért.

 

A leghosszabb nap

regiment.hu

Darryl F. Zanuck először akkor olvasta Cornelius Ryan A leghosszabb nap című könyvét, amikor Afrikában forgatta a The Big Gamble című filmjét. Rendkívül nagy hatással volt rá a történetben rejlő lehetőség, s azonnal értesítette az ügynökét, hogy kössön opciót a filmjogokra. Hamar kiderült azonban, hogy a könyvet a francia Raoul Levy producer már megvásárolta. De Zanuck megszerezte a sztorit Levytől, majd megelőzve minden konkurensét, végül a sztori egyedüli tulajdonosa lett. A D-Day történetéről szóló film előkészítése hónapokkal azelőtt megkezdődött, mielőtt a kamerákat bekapcsolták volna.

 

A megszállás napja
Pataki Iván

regiment.hu

Július 29-én reggel a 8. gépkocsizó lövészhadosztály tisztjei előtt - zászlóaljparancsnoki szintig - kihirdették a honvédelmi miniszter parancsát. A parancs kihangsúlyozta, hogy "mi testvéri segítséget akarunk nyújtani", de előfordulhat, hogy az "ellenforradalmárok fegyveres provokációkat követhetnek el...

 

Sivatagi Pajzs
Jakus János

regiment.hu

Az iraki csapatok 1990. augusztus 2-án, helyi idő szerint hajnali két órakor rohanták le a Kuvaitot. Szaddám Huszein azzal vádolta a szomszédos országot, hogy az a közösen birtokolt lelőhelyeken a megállapított kvótán felül kitermelt kőolajmennyiséggel nagymértékben befolyásolta az olaj világpiaci árát (csökkentette), és ezzel jelentős bevételkiesést okozott az iraki gazdaságnak. Mindez meg is felelhetett a valóságnak, de háborús indoknak semmiképpen sem.

 

A béke megnyerése II.
Lippai Péter

regiment.hu

Kiemelt feladatot jelentett az EID-k elleni felkészülés is. Afganisztánban pillanatnyilag a pokolgépek jelentik a legvalószínűbb veszélyt a magyar katonákra. Az EID-k az afgán lázadók talán legelterjedtebb fegyverét jelentik, amelyeket anélkül is lehet alkalmazni, hogy a működtető személy felfedné magát. Az EID-knek rengeteg fajtája és formája van. Egyben megegyeznek: nagyon nehéz őket felderíteni. Van egy olyan mondás, hogy az EID-támadásokat kivédeni nem lehet, csak megúszni! A magyar kontingens akkoriban ugyanis még nem rendelkezett a távirányítású EID-k frekvenciájának lefogására vagy zavarására alkalmas, vagy éppen az EID-t idő előtt elműködtető elektronikus berendezésekkel.

 

Tigrisszelídítés
Tőrös István

regiment.hu

A REGIMENT olvasói talán emlékeznek még a Ryan közlegény megmentése forgatását bemutató cikkünkre, amelyben külön fejezet foglalkozott az angol fegyverkonstruktőrök áldozatos munkájával a filmben szereplő német Tigris tank meg- és átépítése során. Ôk orosz T-34-eseket alakítottak át, a toronyra ráépítve a szükséges elemeket. Ha a film 10 évvel később készül el, sokkal könnyebben hozzájuthattak volna egy élethű Tigrishez. Mindössze Vitárius Györgyöt kellett volna felhívniuk. De mivel ez a történet Magyarországon játszódik, rögös út vezetett a happy endig.

 

Kiválók és élenjárók
Sallay Gergely Pál

regiment.hu

Az 1949-ben elfogadott új, szovjet mintára elkészített alkotmány értelmében Magyarország államformája népköztársaság lett, az 1946 óta használt Kossuth-címer helyét pedig átvette a formájában erősen a szovjetre emlékeztető vörös csillagos címer. A fentiek szellemében a magyar honvédség (1948-tól Magyar Néphadsereg) jelképei is jelentősen megváltoztak, s a haderő tagjai részére újonnan rendszeresített jelvények mind eszmeiségükben, mind külsejükben jelentősen különböztek a korábbi időszakok magyar katonai jelvényeitől, szakítottak az addigi hagyományokkal.

 

Bakaruhában
Baczoni Tamás

regiment.hu

A elvesztett világháború magával sodorta az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének viseleti hagyományain kialakított egyenruházati rendszert, és 1945-ben a rettenetes gazdasági helyzet ellenére a honvédség vezetése is érezte, hogy ez a megfelelő pillanat egy új egyenruha bevezetésére, olyan egyenruhát szerettek volna, amely modern, szakít a "vesztes" hagyományokkal és tükrözi a "demokratikus hadsereg" új szellemiségét.