Teljes cikk

Vissza a jövőbe...
A világ változik, a szakma örök
Tőrös István

A rómaiak óta tudjuk, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, de lehet, hogy ezúttal mégiscsak sikerült. 26 évvel az első találkozásunk után én még mindig főszerkesztő vagyok, Hajdu János, a pápa biztonságára vigyázó egykori zászlós pedig a Terrorelhárítási Központ főigazgatója. Kérem, nézzék el nekünk, de ezúttal erőltetett lenne, ha magázódnánk...

regiment.hu

- 1991 őszén a Készenléti Rendőrség gyakorlóterén idézted fel szakmai életed egyik legfontosabb öt napját. Divat manapság a múlt történéseit más megvilágításba helyezni. Profi terrorelhárítóként hogyan értékeled az akkori munkátokat?

- Több szinten lehetne párhuzamot vonni. Az elvárás - akkor is - a lehető legteljesebb körű védelem volt, amihez ötvözték két meglévő szakmai egység képességeit. A személyvédelmi csapat mellett az akkori terrorelhárító szolgálatot is bevonták a szentatya biztosításába, aki a világ négy legjobban védett személyeinek egyike volt. A kormányőrség és a kommandó ötvözete egy kifejezetten jó szakmai fúzió lett. És mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy maximálisan felkészüljön a csapat. Az akkori tudásunkhoz, világlátásunkhoz és szakmai jártasságunkhoz mérten - azt gondolom - jó munkát végeztünk. Így, visszatekintve persze lenne pár dolog, amit ma másképp tennék, de a koncepció, a személyvédelem, a mozgások és a kormányőrséggel való együttműködés szerintem hibátlan volt.

- 1991-ben, alig egy évvel a rendszerváltozás után hazánk még biztos, hogy a keleti blokk egyik országának számított, ahova a szentatya a nyitás jegyében ellátogat. A Vatikánnak alkalmazkodnia kellett mindehhez, és elfogadni a magyar biztonsági szak­emberek segítségét. Mennyiben voltak ők mások, mint az, akkori magyar csapat?

- A legmarkánsabb különbség az életkorban volt. A 20-as éveinket tapostuk, a Vatikánból érkező, kimondottan a pápa személyi védelmét ellátó szűk körön mozgó testőrök pedig nemigen voltak 60 év alatt. Ez számunkra nagyon meglepő volt, de aztán rájöttünk, hogy miért van ez. Be is mutatták élesben az egyik mise színhelyén, Máriapócson.  Megjegyzem, majdnem minden helyszínen történt rendkívüli, de nem támadás jellegű eset. Beszaladgáltak emberek, mindenki meg akarta érinteni a szentatyát vagy ajándékot átadni neki. Mi nagyon tartottunk a pápának átadott csomagoktól, virágoktól, különböző kegytárgyaktól, mivel nem tudtuk azokat előzetesen ellenőrizni. Meglehetősen feszes és szigorú személyvédelem volt az elképzelésünk, de ez mégiscsak egy egyházi szertartás volt, amit - főleg a kommandósok - nehezen kezeltek. Hiányzott belőlünk a protokollban jártas pápai testőrség finomsága, érzékenysége, rugalmassága. Az idősebb kollégák munkája ráébresztett bennünket a hiányosságainkra. Rengeteget tanultunk ebben a pár napban, én magam is egy másfajta szemléletet.

- Azóta eltelt 26 év, és az egykori névtelen kommandóssal most a TEK parancsnoki épületében beszélgethetek. Mi történt veled ebben a negyedszázadban?

- Tettem a dolgom. Kitartó ember vagyok, és általában hosszú távon gondolkozom. Akkor is rendőr voltam, és ma is az vagyok. Kár tagadni, volt nyolc év az életemben, amikor el kellett jönnöm a rendőrségtől. Finoman fogalmazva, nem marasztaltak, de inkább küldtek. Így utólag nézve ennél jobb dolgot nem is tehettek volna velem, ezt az élet bebizonyította, de nyilván nem így láttam ezt az első hónapokban. Akkor azt hittem, minden összedől. Egy fiatalembert, aki a rendőrségen szocializálódott, hirtelen megfosztották attól a hivatástól, amiért tulajdonképpen az életét, a szabadidejét, sőt - ha kellett - a családját is képes volt adni. Magam alatt voltam. De a következő nyolc évért, amely alatt a jelenlegi miniszterelnök mellett dolgozhattam, nagyon hálás vagyok a jóistennek. Az akkor ellenzékben lévő Orbán Viktor kitüntetett a bizalmával, én pedig megpróbáltam maximálisan elvégezni a rám bízott munkát. A miniszterelnök úr személyi védelmét láttam el, annyi különbséggel, hogy nem volt nálam az a bizonyos plasztikkártya, de a lelkemben rendőr maradtam. Aztán - bár azt hittem, erre soha nem fog sor kerülni - az élet megint úgy hozta, hogy 2010-ben visszavettem az egyenruhát. Én egyet tudok tenni mint rendőrtiszt, hogy 24 órában szolgáltatom a biztonságot.

- Ebben a 25 évben a világ is megváltozott. Amikor a pápára vigyáztatok, akkor még legfeljebb egyszemélyes merénylők voltak a célkeresztben. Azóta már a terrorizmus - szervezett és szélsőséges - lehetőségével él együtt a világ. Mennyire lehet felnőni ehhez a küzdelemhez?

- Nagy változáson ment keresztül maga a fogalom és a terrorcselekmények elkövetői, a terrorcsoportok is. Hogy az elkövetés módja minél megbotránkoztatóbb legyen, minél nagyobb félelmet keltsen az emberekben és adott esetben kormányokban is, növelték az agresszivitást, tesztelve a társadalom, illetve az emberek ingerküszöbét. A személyes indokok által vezérelt elszigetelt merénylőkön kívül a 70-es, 80-as években a gépeltérítések korszaka mindig a Közel-Kelethez volt kapcsolható, az európai terrorcselekményeknél pedig bizonyos politikai csoportokhoz. Emlékezzünk például az Aldo Moro olasz miniszterelnök elleni merényletre, amelynek végrehajtói a Vörös Brigádok voltak.

Aztán eljött az új időszámítás, 2001. szeptember 11-gyel a modern kori terrorizmus korszakába léptünk. Majd következett 2004-2005, Madrid és London - a terrorcselekmények sajnos megérkeztek Európába. Ezután volt egy kis csend. És ebben a csendben Magyarországon - valahol 2007-2008 környékén - az akkori terrorelhárításért felelős szerveknek is volt már tennivalójuk. Magyar szélsőséges (terror)csoportok politikusok ellen terveztek merényletet, álcázott robbanóeszközöket készítettek és akartak felhasználni. És már meg is érkeztünk a szűk három évvel ezelőtti eseményekhez, ami már a legújabb kori fejezet. A 2011-es arab tavasz kapcsán a közel-keleti diktatúrák felborultak, és megjelent a tömeges és ellenőrizetlen migráció. Ezek az emberek nyilván a jobb haza reményében indultak el Európába. Tízesével, százasával, de volt, hogy naponta 9000 ember jött be kontrollálhatatlanul Európába. És ezek farvizén megérkezett az eszme és az ellenséges ideológia is, ami már valóban kárt okoz az európai embereknek, az európai kultúrának. Ezzel együtt nemcsak az eszme, de azok a személyek is beszivárogtak, akik elkövettek és még elkövethetnek terrorcselekményeket.  Ebben a legújabb kori fejezetben pedig megjelentek a legújabb kori elkövetési módok, kamionokkal gázolnak nyugodt, békés, belvárosi utcákon sétálók közé. Tőlünk 5-6000 kilométerre embereket fejeznek le, de nem is kell messzire menni, hiszen megtörtént Franciaországban is. Nagyon durva és brutális cselekmények zajlanak. Magyarországon a TEK 2010-es megalakulása előtt legalább öt vagy hat szervezet foglalkozott terrorelhárítással. A rendőrség, a polgári és katonai titkosszolgálatok mind valamilyen szinten tették a dolgukat, az esetek többségében együttműködve. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy voltak komoly disszonanciák a rendszerben - elég, ha a romagyilkosság-sorozat felderítésére gondolunk. A mi nagy szerencsénk az volt, hogy amikor felismertük ezt a problémát, akkor hamar lehetőségünk lett határozott lépéseket tenni az ország biztonságáért. Magyarország éppen időben kezdte meg a munkát a terrorelhárítás területén. Létrehozta a Terrorelhárítási Központot, amelynek az a feladata, hogy minimálisra csökkentse a terrorcselekmény elkövetésének lehetőségét. Átlépve 20 év idejétmúlt modelljét, olyat hoztunk létre, amire ma meglátásunk szerint szükség van. Tudatosan ötvöztük a titkosszolgálati, a bűnügyi hírszerzési és felderítési, valamint a műveleti képességeket. Ma már több ilyen fúziós terrorelhárítás alakul, illetve rendre formálódnak át a szervezetek Nyugat-Európában irányítóközpont-alapú terrorelhárításból műveleti típusú elhárításra váltva. Sajnos Párizs és Brüsszel kellett, hogy megmutassa, ez a hatékony szervezeti modell. Egyre több ország bővíti a terrorelhárítás jogköreit, ad törvényi felhatalmazásokat és nyílt nyomozó tevékenységre lehetőséget. Látni kell, hogy a terrorelhárítás országokon, esetenként földrészeken átívelő tevékenység, és a terrorizmussal szemben csak azonos elvek mentén szervezett, modern struktúrával lehet felvenni a harcot. Ha ma kellene hozzákezdenünk a TEK megszervezéséhez, jelentős lemaradásban lennénk.

- Volt egy elejtett szó, amit mondtál, hogy ott voltam és láttam. A személyes részvétel még mindig fontos a számodra? Ott kell lenned, amikor valami történik?

- Azt, hogy hogy kell életben maradni az utcán, én ott is tanultam meg. Én mindig is terepmunkás voltam, mostanra kényszerültem csak irodába. A tapasztalataimat szívesen átadom a kollégáimnak, hiszen a legprofesszionálisabb gyakorlat sem pótolhatja az éles helyzetekben szerzett rutint. Nyilván nem minden műveletnél csatlakozom, de valahogy megérzem, mikor kell ott lennem. Ilyenkor nem feltétlenül szólok bele a munkába, inkább érdeklődéssel hallgatom, esetenként egy-egy gondolattal vagy akár egy szóval akarva-akaratlanul is "hatok" az egységre. Persze - főként a kiemelt ügyeknél - szükség szerint vállalom a sarkalatos döntések jogát, természetesen a vele járó felelősséggel együtt. Például, amikor túszejtés van, azért szeretek ott lenni még akkor is, ha egy utólag rossz döntés kapcsán másnap akár fel kell állnom. Az én értékrendem szerint ez elvárható egy első számú vezetőtől. Mert ha egyszer ott vagyok, én vagyok a parancsnok.

- Most, hogy erre a beszélgetésre készültem, átnéztem az elmúlt időszak nyilvánosságra hozott fényképeit veled kapcsolatban. Volt egy demonstráció a Charlie Hebdo-merénylet után a terrorizmus ellen, számos kormányfő és államfő vonult karöltve Párizs legszebb sugárútján. Miniszterelnök úr mögött te is ott vagy két sorral. Ez a személyes részvétel vagy a munka, a személyi biztosítás a része volt?

- Az ott kőkemény munka volt. Volt, hogy két sor volt a távolság köztünk, de egy pillanat múlva már csak pár centi. Egy iszonyatos húsdarálóként emlékszem vissza az eseményre, estek-keltek a testőrök. Megkockáztatom, hogy az elmúlt 30 év egyik legveszélyesebb személyvédelmi művelete volt Európában. A világ legvédettebb vezetőit, Merkeltől Netanjahuig összehozni egy nyílt utcán - életveszélyes. Karnyújtásnyira voltak a tömegtől, az emberek a nyitott ablakokban lógtak, és a várakozók ezreit csak egy kordonszalag választotta el azoktól a védett személyektől, akiknek a közelébe nem lehet menni 20 éve. Legyünk tárgyilagosak - a francia kollégák ki voltak szolgáltatva egy helyzetnek, egy hangulatnak, és nem volt lehetőségük a klasszikus védelem megszervezésére. Láttam a testőröket, mindenki feszült volt velem együtt, és mindenki aggódott velem együtt, hiszen a "védettek" mind célpontok voltak. Életemben nem voltam még ilyen helyzetben, úgyhogy a teljes reménytelenség és a nyugtalanság látszott mindenkin, a szakemberek arcán is, hogyan fogja megvédeni a rá bízott személyt?

- Túl vagyunk az orosz elnök budapesti látogatásán. Hat órát töltött Budapesten Vlagyimir Putyin, de a látogatás biztonságos előkészítése és megszervezése valószínűleg hetekben, hónapokban mérhető.

- Azért már negyedszerre csináltunk ilyen szintű biztosítást, belügyminiszter úr negyedszerre bízta a TEK csapatára a védelmet. Ma már van egy kidolgozott protokollunk, a szerint dolgoztunk, bár az idő megy, a veszélyeztetettség más, és a partnerszolgálatok parancsnokainak elvárása is más. Ugyanis nagyon kemény elvárások vannak főleg egy orosz fél részéről. Nekik is vannak saját biztonsági szabályaik, amit be kell tartaniuk bárhol, ahova az orosz elnök utazik. Ha hozzánk jön, akkor itt kell betartani. Nem kívánságműsor, hogy mit lehet, mit nem lehet, bizony azt pontról pontra kell végrehajtani. Természetesen van egy valóban hosszú tervezési fázis. A személyi kiválasztások után megkezdődik egy célirányos tréningezés, ami az összes, abban a néhány órában tervezett s "előfordulható" programszerű és rendkívüli eseményt feldolgozza, modellezi. A speciális felkészítésen kívül elindul a forgatókönyv kidolgozása, aminek egy része adódik az előző látogatásokból, de mindent frissíteni kell. Hiszen mint mondtad, kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, tehát az elejétől a végéig az összes apró mozzanatot újból át kell gondolni, mindent újból megnézni, hogy lehet odamenni, hogy lehet valamit ott megcsinálni, stb. Meg kell jegyeznem, az orosz fél már bizalommal volt irányunkban. Az első látogatásnál még volt jó pár nap közös gondolkodás, de utána azt mondták, teljesen megnyugodtak, és abszolút a TEK-re bízzák az egész védelmet. Ez egy nagy elismerés volt számunkra. Egy ilyen feladat mindig nehéz, mindig vannak benne váratlan apróságok, amik meg tudják nehezíteni a dolgunkat. Nem titok, hogy egy ilyen munkánál a belügyminiszternek folyamatosan referálni kell. A társszervek vezetőivel közös értekezleteken egyeztetünk belügyminiszter úr jelenlétében. Ha lehetne maximális biztonságot teremteni, akkor nem lennének merényletek, úgyhogy nekünk is mindig a legrosszabbal kell kalkulálni fejben. A legrosszabbtól indulunk visszafelé, és erre tervezünk mindent. Ha nem így gondolkodunk, akkor meglepetés fog érni bennünket. Egy ilyen szintű biztosításnak minden perce feszült. A végrehajtás minden pillanatában teljes figyelmünkkel, minden idegszálunkkal jelen vagyunk. Ez egy hatalmas checklist, rengeteg dolgot kell leellenőrizni és visszaellenőrizni. Majdnem, mint egy repülőgép felszállásánál, ha elhangzik a lista utolsó kérdése - nálunk is akkor ért véget a munka, amikor az elnöki különgép elhagyta a flasztert és a magyar légteret. Be lehet csukni ezt a forgatókönyvet, de az élet holnap egy másikat hoz. Ennek a hivatásnak ez a szépsége.