Teljes cikk
Nagy úr a muszáj!
Schmeisser vs. Sten gun
Sáry Zoltán
A második világháborús filmek kedvelői az első pillanatban felismerik a szereplők kezében lévő fegyvereket. A PPS és a Thompson után most a német Schmeisserrel és a brit Sten gunnal ismerkedhetnek meg olvasóink.
A gyakorlatban is használható géppisztoly - mint oly sok harceszköz - az első világháború szülötte. Louis Schmeisser, az 1880-as évek második felének elismert fegyvertervezőjének fia, Hugo, apja nyomdokaiba lépett. 1915-ben a hadműveletek a lövészárkokba „fulladtak” és minden országban olyan új lehetőségeken kezdtek gondolkodni, mellyel végre lehetne hajtani az igazi, mindent eldöntő áttörést. Az egyik irányvonalat logikus módon a tűzerő fokozása jelentette, ám a géppuskák mellett egy olyan mobil eszközre is szükség volt, mellyel könnyen lehetett mozogni a harcmezőn, illetve az ellenséges védművekben. A német spandaui kísérleti üzem egy új fegyver fejlesztésébe fogott: a meglévő félautomata pisztolyokhoz hasonló, ám jóval nagyobb tűzgyorsaságú eszközt kívántak létrehozni. Már a kezdetek kezdetén látták, hogy teljesen új kategóriáról lesz szó, ezért szinte a nulláról kellett kezdeni a munkálatokat.
Az MP 18 (Maschinen-Pistole 18) igazi csapatmunka eredménye lett: több cég és számos mérnök is dolgozott rajta, a folyamatot Hugo Schmeisser irányította. A szakemberek egyből négy verziót készítettek, ezek római számmal I-IV-ig kaptak jelzést. Alapjaikat tekintve megegyeztek egymással, a legjelentősebb különbség a lőszer tárolásából és az adogatórendszerből adódott. Az MP 18/I-es például dobtárat kapott, de nem a később megismert elhelyezéssel, hanem a fegyver mellé. A II-esről nem maradt fenn megbízható információ, a III-as és a IV-es már korábban rendszeresített tárakkal rendelkezett. A tesztelési időszakot követően 1918 elején megindult a sorozatgyártás. Ahogy a többi hasonló fegyvert is, első körben az akkoriban már elterjedt rohamalakulatok kapták. Ez dupla haszonnal járt: egyrészt valóban a legjobban hasznosították, másrészt így az elitnek számító alegységek mondtak róla véleményt.
Napjainkban az a legenda terjedt el, hogy az MP 18-as volt a világ első sorozatgyártott géppisztolya. Ezzel szemben a párhuzamos fejlesztések miatt a valóságban ezt nem lehet egyértelműen megállapítani. Az viszont biztos, hogy a kortársaihoz képest viszonylag hamar nagy mennyiségben terjedt el. Az is egyértelmű, hogy a német fegyver kiválóan megfelelt a lövészárok hadviselés során. A típust a háborút követően tovább gyártották, viszont rá is vonatkozott a karabélyokra és géppuskákra vonatkozó korlátozás. A rendőrség számára 8-10 000 készült, de ezek közül jó néhány a különböző fegyveres csoportokhoz került, ahol hírhedt gyilkosságok is fűződtek hozzá. Külföldre is csempésztek belőle, például a Baltikumba. Az antant korlátozásainak feloldását követően nagyobb mennyiségben gyártották és tovább is fejlesztették.
Új generáció
A történet 1936-ban folytatódott, amikor az 1922-ben alapított Erfurter Maschinenfabrik (ERMA) létrehozta az MP 36-ost. A 9x19 mm-es Parabellum lőszerhez tervezett fegyver faaggyal és behajtható válltámasszal készült. Bár sorozatgyártásra nem került, külsejét tekintve valószínűleg ez lett a második világháborús német géppisztolyok őse, igaz nem közvetlenül, mert létezett egy köztes MP 38-as is.
A leghíresebb konstrukció végül az MP 40-es lett, ami a 38-as alapján készült. Bár mind a mai napig Schmeisserként ismert, tervezője nem ő volt, hanem egy bizonyos Heinrich Vollmer. Ezt a fegyvert egyrészt az ejtőernyős alakulatok, másrészt a lövész alegységek számára alkották. Utóbbiaknál kezdetben a szakasz- és rajparancsnokok kapták, de idővel a beosztott állománynak is jutott belőle. Kis méretének és behajtható válltámaszának köszönhetően a harcjármű kezelőszemélyzetek is használták. A 38-ashoz képest a legfontosabb módosítást az egyszerűsített kivitel és a könnyebb gyárthatóság jelentette, például immár sajtolt alkatrészekkel. A fegyver egyik érdekessége a cső alatti „bajusz” volt: a harcjárművek nyílásainak peremébe beakasztva a biztonságot növelte. A majdnem négy kg tömegű fegyverhez alapesetben 32-es tár tartozott. A lőtávolsága 250 méter volt, de igazából ez is a közelharc, illetve a lakott területeken vívott összecsapások során bizonyult hatékonynak. A fegyver igen népszerű lett a katonák körében, különösen, hogy nem igényelt túl sok karbantartást és azt is egyszerűen, szerszámok nélkül és gyorsan el lehetett végezni. A géppisztollyal igazából két komoly probléma merült fel: sohasem állt megfelelő mennyiségben rendelkezésre, másrészt a szabvány Kar98-as karabélyhoz képest jóval drágábbnak számított. És ez bizony még a Harmadik Birodalom számára is komoly kihívást jelentett. Nem véletlen, hogy számos német katona zsákmányolt orosz vagy angolszász fegyvert használt. A „Schmeisser” a szövetséges katonák körében is közkedvelt volt: egyrészt kedvező paramétereinek köszönhetően, például a Thompsonhoz képest pontosabbnak számított. Ezen kívül minden bizonnyal „vagány” dolog volt zsákmányolt fegyvert birtokolni. A rendelkezésre álló adatok szerint körülbelül 1,1 millió darab készült belőle.
A második világháborút követően még számos európai hadseregben is hadrendben tartották. A legtovább Norvégiában, ahol a területvédelmieknél csak 1990 körül váltotta fel az MP5-ös. A helyi háborúk során is megjelent, például Afrikában, a Közel-Keleten, sőt még Vietnámban is. Utóbbi országban eredetileg a franciák használták a németektől származó készleteket, melyek a Viet Minh kezébe kerültek. Emellett kis mennyiségben még az amerikai tanácsadók is rendelkeztek velük. Érdekes karrier, szinte nyomon követhetetlen szálakkal...
Az igazi Schmeisser
A következő német géppisztoly a tovább egyszerűsített MP 41-es volt, amely külsőre is jelentősen különbözött a 40-estől. Bár a szerkezetén is változtattak, külsőre leginkább a fa tusának köszönhetően lehet felismerni. Ezt a fegyvert viszont valóban Hugo Schmeisser tervezte. A háború végéig mindössze 26 000 darab készült: ennek valószínűleg az volt az oka, hogy a tömege hasonló maradt, viszont nem rendelkezett becsukható válltámasszal, ezáltal a katonák számára nem számított jobbnak. Másrészt a gyártó cégek már ráálltak a 40-esre, így nem feltétlenül volt érdekük a gépek átszerszámozása. Az MP 41-esek többsége egyes források szerint az SS alakulatokhoz került, azonban a valóságban inkább szövetséges hadseregeknek exportálták, például Romániába és Horvátországba. A Schmeisser márkanév egy német kézifegyvergyártó jóvoltából egyébként ma is létezik.
Egyszerűbbet, gyorsabban
Amikor a brit expedíciós erők 1940-ben elvesztették a Franciaországért folytatott küzdelmet, felszerelésük többségét is hátrahagyták. Mivel a német invázió lehetősége egyre fenyegetőbbé vált, sürgősen szükség volt azok pótlására. Ez a kézifegyverekre kiemelten igaz volt, hiszen immár a brit hátország védelmét biztosító szervezeteket is el kellett látni. A géppisztolyok esetében az amerikai Thompson jó megoldásnak tűnt, azonban drágának bizonyult és nem állt elegendő rendelkezésre belőle, különösen az USA hadba lépését követően. Az állam, illetve a hadsereg saját fejlesztő szervezetei nekiláttak egy új géppisztoly megtervezésének. A fő célt természetesen ebben az esetben is a minél egyszerűbb gyárthatóság jelentette.
Skorzeny kedvence
A Sten - melynek neve a tervezőkből állt össze - a többi hasonló fegyverhez hasonló súlyzárral rendelkezett, azonban a kialakítása még egyszerűbb lett. Ez idővel az egyszerűsítéseknek köszönhetően még inkább igaz volt, például az első szériák még tartalmaztak némi fát, ami később elmaradt. A késői Sten mindössze 47 alkatrészből állt és előállítása öt munkaórát igényelt! Alapesetben a harctéren is strapabírónak tűnt. Olyannyira, hogy egy feljegyzés szerint a hírhedt Otto Skorzeny SS főtiszt a brit fegyver lemásolását és gyártását javasolta! És ha már a németekről is szó esik, az általuk zsákmányolt példányok az MP 748(e) jelzést kapták, melyből a zárójelben lévő betű a származási országra utalt.
A valóság azonban nem teljesen támasztotta alá a szimpátiáját: több gyárból is finoman szólva nem túl jó minőségű példányok kerültek ki, ami az üzemek hiányosságaiból adódott. A géppisztoly karbantartása is gyakran problémásnak bizonyult, különösen a korom lerakódása okozhatott gondot. A tár kialakítása miatt kis mennyiségű szennyeződés is akadályt eredményezhetett, melynek negatív hatásait nem szükséges ecsetelni. A cső kialakítása miatt nemcsak a lövedék kezdősebessége csökkent drasztikusan, hanem annak megállító ereje és a hatásos lőtávolság is. A 60 méter jó esetben is feleakkora volt, mint a többi kortárs géppisztolyé. Mindennek tetejébe a fegyver a harctéri szolgálat során gyorsan elhasználódott, ráadásul használata során biztonsági jellegű gondok is felmerültek. Ennek ellenére a katonák szerették: egyrészt jól tudták, hogy ha nem lenne Sten, nem biztos, hogy jutott volna nekik megfelelő sorozatlövő fegyver. Ez pedig sok speciális beosztás esetén azt jelentette, hogy pisztollyal kellett volna harcba indulni, ugyanis egy harckocsiban például nincs elég hely puska számára. Másrészt a tapasztalt harcosok megtanulták kezelni a problémákat.
Nem lett jobb
A brit géppisztoly is folyamatos módosításon esett át: egyrészt próbáltak javítani rajta, ezen kívül a könnyebb gyárthatóság érdekében egyszerűsítették a kialakítást. Csakhogy ez több tekintetben fordítva sült el: a szériák alkatrészei nem voltak csereszabatosak egymással, ami az üzemeken kívül a logisztikusok és az első vonalbeli alakulatok dolgát is nehezítette. Egy másik probléma a még kevesebb számú alkatrészből származott: mivel a sérült részegység cseréje is gyakran lehetetlenné vált, így sok, egyébként javítható Sten selejtezésre került. Jó példa erre a cső sérülése: a más esetben műhelyben orvosolható gond immáron lehetetlenné vált. Az új széria összességében így nem olcsóbb, hanem pont fordítva, drágább lett.
A leghíresebb bevetés
A Sten történetének egyik legismertebb epizódja nem a frontvonalban zajlott, hanem Prága belvárosában. A géppisztoly egyszerű kialakításának, illetve a hangtompítónak köszönhetően a brit Special Operations Executive (SOE) egyik kedvenc fegyverének számított. A szervezet által tervezett és végrehajtott egyik művelet célpontja a hírhedt Reinhard Heydrich obergruppenführer volt. Az ejtőernyővel helyszínre juttatott cseh hazafiak arzenáljába a Sten is beletartozott. Az akció napján Jozef Gabčik a helytartó Mercédeszére várva aktatáskájában szerelte össze a fegyvert. Kabátja alá rejtette a géppisztolyát, mellyel a kanyarban lelassító szolgálati gépkocsira kívánt tüzet nyitni. Azonban a fegyver „csütörtököt mondott”, talán nem volt tökéletes az első lőszer betöltése. A kudarcot látva társa, Jan Kubis egy páncéltörő kézigránáttal halálosan megsebesítette a náci tábornokot. Sajnos a merénylet sikerét beárnyékolta a végrehajtó hét ejtőernyős halála, illetve, hogy a németek megtorlásként gyakorlatilag kiirtották a közeli kisváros, Lidice lakosságát.
A SOE a Stent Norvégiában is használta hasonló feladatra: abban az esetben Ivar Grandét, egy helyi nácit sikerült likvidálni vele. Az 1944-es akció azért is számított igazi fegyverténynek, mivel a kollaboránst korábban már hat alkalommal próbálták meg eltenni láb alól. Szerencsére ebben az esetben nem ismétlődött meg a csehországi eset: a németek nem voltak a helyzet magaslatán, ezért elvesztették a nyomokat, később pedig brit kommandósoknak tulajdonították az akciót.
Javuló tendencia
A hiányosságok valószínűleg az illetékesek számára is egyértelműek voltak, így az V. széria esetében jobban odafigyeltek a gyártás minőségére. Ez a fegyver már a harctéri tapasztalatokat is tartalmazta: valamiért igény mutatkozott a fa tusára, sőt a légideszant csapatok kérésére bajonettrögzítési lehetőséggel is ellátták. Egy érdekes opció volt a lakott területeken hasznos, a házak sarkai mögüli tüzelés lehetősége. Míg a németek „kanyarodó csőben” gondolkodtak, a brit mérnökök hagyományosabb - és kezelhetőbb - a tusánál oldalra hajtható megoldást álmodtak meg. A célzást tükrös irányzék segítette. Az eredeti angol szériák mellett a Brit Nemzetközösség többi országában is gyártották. Az ausztrálok tovább is fejlesztették, ez lett az Austen. Hiányosságai ellenére a Stenből meglepően sok, csak a háború végéig mintegy 4,5 millió készült!
Titkos műhelyek
Minden hiányossága ellenére a Sten egy dologban verhetetlennek bizonyult: egyszerűségben. Ez kiválóan alkalmassá tette az ellenálló csoportok számára. A britek sok tízezer darabot juttattak a németek ellen harcoló hazafiaknak, akik nem a problémát, hanem a lehetőséget látták benne. Sőt, több országban titkos műhelyekben gyártani is kezdték a típust. Norvégiában és Dániában több száz darabot készítettek, például kerékpárjavító műhelyekben. Nem nagy tétel, de a szorult helyzetben lévő ellenállók számára minden egyes példány kincset ért. A varsói földalatti mozgalom még ennél is tovább ment: mindenféle szedett-vedett, egyéb célra szánt alkatrészek felhasználásával készítettek ilyen fegyvereket. Az alapanyagok között rengeteg egészségügyi felszerelés is volt. Ilyen volt például a varsói felkelők fegyvere, a Polski Sten vagy a Blyskawica (Villám). Utóbbiból 740 darab készült és a részletek tekintetében a zsákmányolt német géppisztolyokkal szerzett tapasztalatokat is felhasználták.
Végül a németek is gyártották a típust - csak éppen nem a szokványos célokra. A Mauser cég egy az egyben lemásolta: a tízezer darabos széria nem a hagyományos alakulatok számára, hanem a szövetséges vonalak mögött tevékenykedő diverzánsoknak készült. A Harmadik Birodalom összeomlását megelőzendő a náci vezetők sebtében felállították a Volkssturm alakulatokat. Ezeket fel is kellett fegyverezni, de az MP 40-esből nem tudtak elegendőt gyártani. Megindították a Volksmaschinenpistole programot, melynek keretében Sten került a „gyorstalpalón” kiképzett harcosok kezébe. Ebből az MP 3008 jelű verzióból körülbelül tízezer darab készült. Hogy mekkora „sikerük” lehetett a fronton, nem nehéz elképzelni: a gyakran öregekből és gyerekekből összefogdosott alakulatok harcértéke minimálisnak számított.
Hosszú karrier
Ha azt gondoljuk, hogy az egyszerű, de igencsak kérdéses fegyver a háború végén a süllyesztőbe került, hatalmasat tévedünk! Sok esetben a fegyverszünettel kezdődött az igazi karrierje. A franciák például 1944-től kezdve gyártották és az indokínai konfliktusban is bevetették. Még olyan „vadhajtások” is születtek, mint az MP 40-es tárral ellátott változat. A belgák is előszeretettel használták: a helikopterek megjelenését követően az ilyen eszközökkel célba juttatott gyorsreagálású erők egészen az 1980-as évekig hadrendben tartották.
A Stent más földrészeken is gyártották: az izraeliek az 1948-49-es háború idején még a kibucok műhelyeiben is elkészítették. Sőt, a géppisztoly, illetve a hozzá tartozó lőszer előállítására még titkos földalatti üzemet is létrehoztak, melynek tetejére álcaképpen ültetvényt telepítettek. Dél-Amerikában is sikeresnek számított: Argentínában és Guatemalában is készültek ilyen fegyverek, természetesen némi módosítást követően. A kínai támadásra készülő Tajvan szintén foglalkozott a típussal, a Vietkong partizánok ugyancsak gyártottak ilyen fegyvereket.
Meglepő szolgálat
A legutolsó verzió 1991-ben készült, mégpedig a polgárháború sújtotta Horvátországban. Pleternica városában a helyi üzemben úgy másolták le a Stent, hogy egyúttal tovább is fejlesztették. A legjellegzetesebb módosítást a függőlegesen elhelyezett tár jelentette. Ez a részegység egyébként az izraeli Uziról származott. A fegyvert különleges bevetésekhez hangtompítóval is felszerelhették. Bár ezt - a városról Pleter nevű modifikációt - rengeteg kritika érte, 4500 darabot mégis elkészítettek. A horvátok valószínűleg ugyanúgy gondolkodtak, mint annak idején a brit katonák vagy a megszállt országokban küzdő ellenállók: az embargó idején örültek, hogy volt mivel harcolniuk. Ez a széria egyébként később egy másik háborúban is előkerült, mégpedig az 1999-es koszovói harcok során. Sőt, 2011-ben egy német neonáci csoport kapcsán az ottani rendőrök is lefoglaltak egy példányt. És vajon hogyan került hozzájuk? Biztosat nem tudni, azonban sokak szerint - és ez logikus gondolatmenet - a Horvátországban harcoló számos szélsőjobboldali kalandor valamelyike vihette magával haza.
Új szám
Következő szám
A Regiment különszáma 2026. július 3-án jelenik meg!
Aranysas
Látogasson el testvérlapunk, az Aranysas honlapjára!
