Teljes cikk

Ruszkik haza!
Lyukas zászlók, lángoló tankok
Tőrös István

1956 októberének eseményeit felidézni az utókor számára nem egyszerű feladat. Dátumokat, történéseket kronológiailag sorba lehet rakni, érthetővé tenni a folyamatok összefüggéseit, de annak a 13 napnak a hangulatát biztos nem lehet visszaadni. Akkor annyi érzés, remény szabadult fel az emberekben, amely nem csak utcára vitt százezreket, de fegyvert is adott diákok, munkásemberek, tanárok kezébe. A mai fiatal olvasóink számára a realitások tükrében már elképzelhetetlen, de akkor a pesti utcákon és szerte az országban elhitték, hogy győzhetünk!

Sajátos helyzetbe került az ország a második világháború után. A szovjet csapatok magyarországi tartózkodását a szövetséges hatalmak megállapodása tette lehetővé. A hazánkkal 1947. február 10-én megkötött Békeszerződés rögzíti, hogy a Szovjetunió addig tarthat csapatokat magyar földön, míg a szomszédos Ausztria vissza nem nyeri a függetlenségét. Ez négy hadosztálynyi erőt jelentett, feladatuk elsősorban a közlekedési útvonalak biztosítása volt.

1955. május 15-én aláírták Ausztria semlegességéről szóló szerződést. A szovjet csapatokat ennek szellemében kivonták, egy részüket átcsoportosították magyar területre. Két gépesített hadosztályból, egy vadászrepülő- és egy bombázórepülő hadosztályból és kiegészítő alakulatokból székesfehérvári parancsnoksággal megalakult a Különleges Hadtest. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete „ellensúlyozására” egy nappal korábban jött létre a Varsói Szerződés, mely alapvető céljait tekintve nem a tagországok belügyeivel kívánt foglalkozni, hanem a nemzetközi hadszíntéren tervezte demonstrálni a szövetséges hadseregek erejét.

A NAGY TESTVÉR FIGYEL

A szovjet pártvezetés figyelemmel kísérte a magyarországi politikai változásokat. Nyikita Szergejevics Hruscsov, az SZKP első titkára különösen a szívén viselte a magyar testvérpárt tevékenységét, és a nehézségeket látva a lehetséges krízis esetében az erők korlátlan felhasználásában látta a megoldást. 1956 júliusában meg is érkezett az utasítás a Különleges Hadtest parancsnokához, készüljön terv a szocialista rend fenntartására, védelmére, adott esetben helyreállítására. Áttekintve a magyar rendvédelmi szervek intézkedési terveit - ahol hasonló esetben az államvédelmi szervek, a rendőrség és a magyar honvédség lépne akcióba - Pjotr Nyikolajevics Lascsenkó altábornagy saját erői számára jóváhagyta a „Volna” (Hullám) fedőnevű tervet. Semmit nem bíztak a véletlenre.

JELKÉP SZÜLETIK

1956 őszén már számtalan helyen érezhető volt a változás iránti igény. A koncepciós perben kivégzett Rajk László és társai október 6-án nagy tömegek előtt megrendezett újratemetése látványosan jelezte, hogy a politikai hatalom igyekszik lezárni a Rákosi-rendszerben elkövetett törvénytelenségek korszakát - de ez már akkor kevésnek, és megkésettnek bizonyult.

Szegeden fogalmazták meg 1848 példáját követve a „Mit kíván a magyar nemzet?” programját. A Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetének elképzelése méltó volt a márciusi ifjak örökségéhez, petíciójukban markáns változásokat követeltek. Többek között kormányátalakítást, a beszolgáltatási rendszer felülvizsgálatát, a politikai foglyok számára teljes amnesztiát, vélemény- és sajtószabadságot, a szovjet csapatok kivonását Magyarországról és a zsarnokság jelképének számító Sztálin szobor eltávolítását kérték a fennálló hatalomtól. Október 22-én este a Budapesti Műszaki Egyetem nagygyűlésén többórás vita után elfogadták az immár kiegészített 16 pontot, egyben kifejezve szolidaritásukat a júniusi poznani munkásfelkelés eltiprásáért másnapra egy budapesti csendes tüntetésről határoztak.

Az ország politikai vezetése - bár tudott a szovjet elképzelésektől - szintén készült egy esetleges rendszerellenes megmozdulás elhárítására. Elsősorban a Belügyminisztérium fegyveres alakulatai számára határoztak meg feladatokat, ha ők kevésnek bizonyulnak, akkor a hadseregnek is csatlakozni kell a rendcsináláshoz.

A belügyminiszter október 23-án délben betiltotta a békés tüntetést, nyíltan megfenyegetve a résztvevőket, hogy fegyveres erők alkalmazására is sor kerülhet. A fiatalok nem törődtek a rendelettel, melyet később vissza is vontak, ezzel is jelezve a vezetés határozatlanságát.

Délután a műegyetemisták egy része azonnal a Bem szoborhoz indult, míg társaik a Petőfi szobornál csatlakoztak a pesti egyetemek hallgatóihoz. Sinkovits Imre aznap először itt szavalta el a Nemzeti dalt. Közreműködését a forradalom leverése után a Nemzetiből ötéves József Attila Színházba „száműzéssel” köszönte meg a kulturális kormányzat. A menet az egymásba kapaszkodott egyetemistákkal fegyelmezett sorokban a Margit hídon át ért Budára, ahol a lengyel tábornok szobránál folytatódott a demonstráció. A filmhíradó felvételei alapján útközben született meg a forradalom jelképévé vált kivágott Rákosi-címeres magyar zászló. A mintegy 50 ezer fős tömeget az Írószövetség nevében Veres Péter is köszöntötte, és megemlékeztek a poznani felkelés áldozatairól is.

A folytatás már nem volt ennyire békés. A tömeg visszaindult a pesti oldalra, hogy a Parlament előtt kényszerítse nyílt színvallásra a politikai vezetést. A kétszázezer főre duzzadt tömeg akkor már markáns jelszavakat fogalmazott meg: Aki magyar velünk tart! - Ruszkik haza! - Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba! - skandálták. Amikor a köztéri világítás lekapcsolásával igyekeztek a tüntetőket jobb belátásra bírni, a várakozók a napilapok felgyújtásával teremtettek némi fényt. Voltak, akik nem érték be Nagy Imre ott elmondott beszédével, két csoport elindult, hogy másképpen is hangot adjon a követeléseiknek. Az egyik csapat az önkényuralom jelképének tartott nyolc méteres Sztálin szobor ledöntését határozta el, a többiek a Magyar Rádió épületéhez indultak, hogy a 16 pontos követelésüket beolvassák.

A folytatás már nem volt ennyire békés. A tömeg visszaindult a pesti oldalra, hogy a Parlament előtt kényszerítse nyílt színvallásra a politikai vezetést. A kétszázezer főre duzzadt tömeg akkor már markáns jelszavakat fogalmazott meg: Aki magyar velünk tart! - Ruszkik haza! - Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba! - skandálták. Amikor a köztéri világítás lekapcsolásával igyekeztek a tüntetőket jobb belátásra bírni, a várakozók a napilapok felgyújtásával teremtettek némi fényt. Voltak, akik nem érték be Nagy Imre ott elmondott beszédével, két csoport elindult, hogy másképpen is hangot adjon a követeléseiknek. Az egyik csapat az önkényuralom jelképének tartott nyolc méteres Sztálin szobor ledöntését határozta el, a többiek a Magyar Rádió épületéhez indultak, hogy a 16 pontos követelésüket beolvassák.

A RÁDIÓ OSTROMA

A Magyar Rádió épületét az Államvédelmi Hatóság 260-280 katonája védte, az őrség megerősítésére a Magyar Néphadsereg századerős alakulata érkezett. Nem volt egységes a tűzmegnyitási parancs értelmezése sem, a politikai vezetés a fegyveres alegységek parancsnokainak adta át a döntés jogát. Kopácsi Sándor ezredes ezzel szemben a rendőröknek megtiltotta a fegyvertelen tömeg elleni fegyverhasználatot, illetve a honvédségi alakulatok katonái számára is érvényes volt a lőszer kiosztásának tilalma.

Nem sokkal 20 óra előtt került sor az első riasztólövésekre az épületet körülvevő tömeg irányába, amely menekülni kezdett, de vezetőik nem adták fel eredeti céljukat, a 16 pont beolvasását. A rádiósok megpróbálkoztak igazi „magyaros” megoldással is, hogy teljesítsék a követeléseiket egy hangrögzítő kocsit biztosítottak a tüntetőknek. A trükk nem vált be, mert a házak ablakaiba kitett rádiókészülékekben az eredeti adásrend szerint ment a műsor tovább. Viszont az autó később hasznosnak bizonyult, segítségével törték be az épület Bródy Sándor utcai kapuját.

A védők akkor már célzott lövéseket adtak le a felháborodott tömegre, nem csak civileket, de az erősítésként küldött rendőröket és katonákat is megsebesítve. A sortüzek hatására a tömegből több csoport is elindult fegyvert szerezni, hogy védekezni tudjanak. Voltak, akik a közeli Kilián-laktanyából hoztak géppisztolyokat és kézifegyvereket, de sorra kerültek rendőrségi objektumok, fegyver és lőszerraktárak is. Az ÁVH-s védőkkel a szemközti házak ablakaiból vették fel a harcot a fegyvert szerzett tüntetők, a sötétben a torkolattüzekre célozhattak csak, ezt bizonyítják a másnap készült fotókon az ablaknyílások körüli golyónyomok.

Amikor a magyar intézkedési tervnek megfelelően megérkeztek a piliscsabai ezred harckocsijai is a Pollack Mihály térre, a parancsnok Solymosi János alezredes támogatásáról biztosította a civileket. A lánctalpasok személyzetei is barátkozni kezdtek az őket körülvevő fiatalokkal. A rádió épületének falán a rendszerváltás után dombormű állított emléket a négy elesett harckocsizó katonának. A kialakult helyzetet értékelve Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségének első titkára fegyveres segítséget kért Hruscsovtól, de a szovjet csapatok beérkezése sem akadályozhatta meg október 24-én hajnalban a Magyar Rádió elfoglalását. A tüntetők elképzelése ekkor sem valósulhatott meg, mert az adást átkapcsolták a Parlamenti adóra, és a szabadságharc napjaiban végig onnan működött.

ÖNGYILKOS KÜLDETÉSEK

Október 23-án 20 órakor a Különleges Hadtest gépesített hadosztályainál riadókészültséget rendeltek el. Az előzetes tervek alapján mozgásba lendült a szovjet hadigépezet. Azonnal lezárták az osztrák határt, Kecskemét, Cegléd, Szolnok, Székesfehérvár és Sárbogárd helyőrségek alakulatai megindultak Budapest irányába.

Mivel nem rendelkeztek kellő információkkal a felkelők fegyverzetét és elhelyezkedését illetően, így bíztak az erődemonstráció hatásában.

1953 júniusában Berlinben, és más NDK városokban munkásfelkelés tört ki, ott elegendőnek bizonyult a szovjet harcjárművek fenyegető felvonultatása a civil lakosság ellen. Az ott tapasztaltak alapján ezt a módszert megfelelőnek ítélték a magyar főváros esetében is. A  gyalogsági támogatás nélkül indított nehéz harckocsik és rohamlövegek csak a főútvonalakon közlekedhettek, a helyismeret nélkül a szűk utcákban felderítést végző gumikerekes felül nyitott BTR-152-es páncélozott szállító járművek az ablakoktól, tetőkről dobált Molotov-koktéloktól gyorsan „nyitott koporsóként” semmisültek meg.

Október 24-én a szovjet katonai vezetés belátta, hogy a felderített felkelő csoportok ellen a rendelkezésre álló 6000 katona, 290 harckocsi, 120 páncélozott szállító jármű és 156 ágyú nem elegendő. Gyorsan intézkedni kellett, a Kárpáti Katonai Körzet állományából három gépesített gárdahadosztály indult Magyarországra. Ez 31 500 katonát, 1130 harckocsit és önjáró löveget, 616 tüzérségi löveget és aknavetőt, 185 légvédelmi löveget, 380 páncélozott szállító harcjárművet jelentett. Riadókészültségbe helyezték a Körzet vadászrepülő-, és bombázórepülő hadosztályát is, így a Különleges Hadtest eszközeivel együtt 159 vadászgép és 122 bombázó indulhatott bevetésre.

CORVIN KÖZIEK

A múlt század húszas éveiben akkor sem tudták volna jobban teljesíteni a városatyák elképzeléseit a tervezők, ha arra kaptak volna megbízást, hogy építsenek egy erődöt a főútvonalak találkozásánál. A Gschwindt-féle szesz- és likőrgyárat 1910-ben lebontották, hogy helyére a nagyvároshoz méltó bérházakat emeljenek. Elsőként 1922-ben a Corvin filmszínház készült el, majd köréje épültek félkaréjban a lakóépületek.

1956-ban teljesen más funkcióval ruházták fel a forradalom leghíresebb ellenállási gócpontját. A mozi alkalmas volt találkozási helynek - már október 24-én 30-40 fő itt kezdte el az ellenállás szervezését. Az épület mögött benzinkút üzemelt, amely kiváló lehetőség volt a Molotov-koktélos üvegek feltöltésére. A közeli Práter utcai iskola menzája megoldotta az étkezést, a tantermekben pedig a harcokban megfáradtak pihenhettek. Ami az épületegyüttest igazi erőddé változtatta, az a József körút irányába nyíló köz, és az Üllői út felé épített - pontosan a Kilián laktanya kapujára néző - boltíves átjáró. Mint a harcok után készült fényképek bizonyítják, így a főutakon vonuló harckocsik, önjáró lövegek mintha céllövöldében kerültek volna a forradalmárok fegyvereinek csöve elé.

Bár a Corvin köz vált a legismertebb ellenállási központtá, de a környéken számos kisebb csoport is harcolt, illetve vett részt az Államvédelmi Hatóság tagjainak felkutatásában. Általában műveleti területeik alapján kaptak nevet, így ismerjük a Práter, Tűzoltó, Tompa, Ráday utcai ellenállókat.

A Kilián laktanya közelsége is lehetőséget adott együttműködésre. Október 23-án oda törtek be a Rádió ostromához segítséget kérő felkelők, de az ott elhelyezett műszaki-építő alakulat katonái közül is többen bekapcsolódtak a harcokba, egy másik csoportjuk pedig a Lámpagyárba ment további fegyverekért.

A jól védhető objektumba érkezőket egyetlen közös cél vezérelte: harc a szovjet megszállók ellen! Ez kötötte össze a gimnazistákat, munkásembereket, tanárokat, de akár a környékre jellemző börtönviselteket is. Baráti, haveri alapon szerveződtek a csoportok, idővel választottak maguknak karizmatikus, vagy katonai végzetséggel rendelkező vezetőt. Két parancsnokra emlékeztet a mozi falán lévő emléktábla: október 24-től november elsejéig a Rádió ostromától érkező Iván Kovács Lászlót tekintették parancsnoknak, őt a forradalom bukásáig Pongrátz Gergely követte. Két különböző ember irányította a mintegy 800 főre duzzadt csapatot. Iván Kovács László kész volt a kompromisszumokra is, Pongrátz Gergely semmit nem fogadott el az új kormány ígéreteiből, nem hitte el, hogy az oroszok elhagyják hazánkat, és más volt az elképzelésük a Kilián laktanya október 25-én megérkezett új parancsnokáról, Maléter Pál ezredesről is.

Sorsuk is különbözően alakult, Iván Kovácsot 1957 márciusában letartóztatták, kötél általi halálra ítélték, és decemberben kivégezték. Pongrátz az elsöprő erejű november 4-i támadás után lemondott, és elhagyta az országot, csak a rendszerváltás után tért vissza.

HÁTTÉRTÁRGYALÁSOK

A szovjet katonai, és a magyar politikai vezetőknek be kellett látniuk, hogy semmi nem úgy alakult, ahogy elképzelték. Tárgyalniuk kell nem csak egymással, de a felkelők képviselőivel is. A szovjet fél természetesen az erő pozíciójából kívánta folytatni a harcot, de a Nagy Imre vezette kormány képviselői már tartottak a nagy véráldozatot követelő drasztikus csapásméréstől.

Több terv is született a Corvin mozi és környékének elpusztítására. Volt olyan elképzelés, hogy a műszaki katonák a csatornarendszeren keresztül jutnak az épület alá, és mindenestül felrobbantják. A szándék megvolt, de megfelelő közműhálózati térképek hiányában ezt a módszert elvetették. A másik megoldás már a levegőből tette volna a földdel egyenlővé a felkelők főhadiszállását. Helikopterekkel berepülve alacsony magasságból ledobott bombákkal akarták elpusztítani. Mivel ez sem győzött meg mindenkit, megkezdődött az eddig kudarcot vallott módszerek ismételt alkalmazása.

Október 28-án hajnalban három T-34-es harckocsi indult a Corvin köz felderítésére. Egy sem tért vissza közülük. A következő hármas már T-54-esekkel közelítette meg az Üllői út-József körút sarkát. Ők már jobb eredményt értek el, egyet ugyan kilőttek, míg egy másik sérülten, de visszatérhetett, a parancsnok jelentette, hogy a T-34-esek a Corvin köz előtt égnek.

Nagy Imre miniszterelnök nem akart tovább várni, nem szerette volna elveszíteni a felkelőkkel szimpatizáló lakosság bizalmát. Még aznap, 13 óra 20 perckor kihirdette a tűzszünetet. Délutáni rádióbeszédében nemzeti demokratikus mozgalomnak nevezte az előző napok eseményeit, többek között bejelentette a szovjet csapatok kivonását Budapestről, az Államvédelmi Hatóság megszüntetését, a Kossuth-címer bevezetését.

A Különleges Hadtest parancsnoka azon túlmenően, hogy elégedetlen volt katonái teljesítményével szintén elrendelte a tűzszünetet. A szovjet csapatok kivonása október 30-án 18 órakor megkezdődött, és a főútvonalak mellet álló boldog budapestiek előtt másnap délig vonultak ki a városból a lánctalpasok. Nem mentek túl messzire, 15-20 kilométerre létrehozott összpontosítási körletekben várakoztak.

LETARTÓZTATOTT DELEGÁCIÓ

Különös színjáték kezdődött november első napjaiban. Hruscsov, az SZKP első titkára, nem adta fel a forradalom leverésének elképzelését, de tudta, hogy ehhez meg kell szereznie a testvérpártok vezetőinek támogatását. Először a lengyeleket igyekezett meggyőzni, majd Bukarestben egyetértésre jutott a cseh, román és bolgár politikusokkal. Nem akart hibázni, emelte a tétet, és ezért Brioni szigetén Joszip Broz Titóval is tárgyalóasztalhoz ült. Megkapta a titkon remélt támogatást, a jugoszláv elnök véleménye szerint is meg kell védeni a szocializmus vívmányait Magyarországon. Abba is beleegyezett, hogy a forradalom bukása esetén a budapesti jugoszláv nagykövetség menedékjogot biztosítson a Nagy Imre kormány tagjainak. Volt egy kérése is, amely meghallgatásra is talált: a felálló új kormányt ne Münnich Ferenc, hanem Kádár János vezesse. Javaslatát - mint a történelem bizonyítja - elfogadták.

Budapesten egy teljesen más forgatókönyv alapján zajlottak az események. A szovjet csapatok kivonásáról szóló tárgyalásokra Erdei Ferenc államminisztert, a vezérőrnaggyá előléptetett Maléter Pál honvédelmi minisztert, Kovács István vezérőrnagyot, a vezérkar főnökét és Szücs Miklós ezredest, hadműveleti csoportfőnököt jelölték ki.

A szovjet delegáció vezetője, Malinyin hadseregtábornok, a szovjet vezérkar főnökének első helyettese ismertette a moszkvai vezetés egyetértését a kivonás szükségességéről, de számos feltételt szabott. Időrendben mindezt november 12. és 1957. január 31. között tartotta elképzelhetőnek. Problémaként jelezte, hogy a magyar vasutasok hátráltatják csapataik közlekedését, katonái még pénzért sem vehetnek élelmet a lakosságtól. Hivatalos jegyzékben is átadta, hogy a forradalmárok által zsákmányolt fegyvereket november 10-ig szolgáltassák vissza, és kérte, hogy a csapatokat ünnepélyesen búcsúztassák, és kerüljön sor az 1945-ben hősi halált halt katonák emlékműveinek helyreállítására. A tárgyalások folytatására aznap 22 órát javasolta, a tököli szovjet bázison.

Maléter Pál honvédelmi miniszter válaszában elsősorban a teljes függetlenséghez és semlegességhez való magyar jogokat fogalmazta meg. A kivonásra szerinte a megegyezést követően két nap alatt sor kerülhet - azokkal az eszközökkel, amelyekkel hazánkba érkeztek. A csapatok élelmezése és üzemanyagellátása saját készleteikből megoldható. Az utolsó hazánkat elhagyó szerelvényen lesznek a zsákmányolt fegyverek. Mindez a magyar fél véleménye szerint december 31-ig végrehajtható. A tárgyalások esti folytatására szóló javaslatot a magyar delegáció elfogadta.

Közvetlen munkatársai szerint a miniszternek rossz előérzete volt. „Akkor is mennem kell - mondta. Ha nem megyünk, a szovjetek úgy veszik, nem akarunk tárgyalni. Mi szakítjuk meg a tárgyalás menetét…Tudom, volt már ilyesmi a magyar történelemben…De akkor is kötelességem menni.”

A tököli szovjet bázison megkezdődött tárgyalást Ivan Szerov tábornok, a szovjet állambiztonsági szolgálat vezetőjének durva közbeavatkozása zavarta meg. Nyolc KGB katona lefegyverezte, és letartóztatta a magyar delegáció tagjait. A drámai befejezés előkészítése megtörtént.

LECSAP A FORGÓSZÉL

November 4-én moszkvai idő szerint reggel 6, magyar idő szerint hajnali 4 órakor érkezett a jelszó a támadási parancsra váró szovjet alakulatokhoz: Mennydörgés! Ezzel kezdetét vette a „Forgószél” hadművelet, amely valóban méltó volt az elnevezésére.

Ezúttal már tervszerűen haladt előre a hadigépezet. Megkezdődött a magyar alakulatok lefegyverzése, a döntő fontosságú objektumok - repülőterek, pályaudvarok, vasúti csomópontok, telefonközpontok - azonnali megszállása. Tanultak a felkelőkkel vívott harc kezdeti kudarcaiból, ezúttal az ejtőernyős gárdaezred páncélozott személyszállító harcjárművein érkező deszantosok is támogatták az immár pontos felderítési információk alapján haladó harckocsiszázadok harcát. Az ejtőernyősök fegyverezték le a tököli repülőtér közelében lévő légvédelmi tüzérütegeket is, és az ő segítségükkel került szovjet kézre a Honvédelmi Minisztérium, a Kilián laktanya és súlyos harcok után végül a Corvin mozi épülete is.

5 óra 20 perckor hangzott el a rádióban a miniszterelnök felhívása: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”

A beszédben foglaltak ellensúlyozására Janza Károly altábornagy a magyar csapatoknak megtiltotta az ellenállást. Mielőtt megérkezett volna a magyar alakulatokhoz a fegyverletételre vonatkozó parancs, tűzharc alakult ki a Petőfi laktanyánál, és az esztergomi hadosztály T-34-eseinek egy része is kitört a telephelyéről. Igazi, szervezett, hatékony ellenállás a budapesti Juta-dombon elhelyezett légvédelmi tüzérüteg részérő történt. Bár az alakulat parancsnokát, Mecséri János ezredest, Maléter Pál kíséretének tagjaként előző este Tökölön szintén elfogták, katonái a Soroksári úton haladó szovjet menetoszlopból több harcjárművet is kilőttek. Több, mint tízen megsebesültek, tizenegyen meghaltak. A sors fintora, hogy Maléter Pált, és a delegáció többi letartóztatott tagját ugyanezen az útvonalon tervezték a fővárosba hozni, de a konvojt ért támadás után visszafordultak a tököli bázisra, és helikopterrel vitték őket Mátyásföldre.

Nagy Imre családjával és közvetlen munkatársaival - bízva a Titóval kötött megállapodásban - a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket.

HALÁLOS MATEMATIKA

Az utcai harcok befejezése után azonnal elkezdődött az „ellenforradalmi” tevékenységgel gyanúsíthatók felkutatása, és letartóztatása. Ebben a magyar Államvédelmi Hatóságon kívül a KGB-s szakemberek is részt vettek. Sokan úgy kerültek a fogdákba, majd a bíróság elé, hogy a nyomozók átnézték a forradalom napjaiban készült filmhíradókat, és a harcok után a zsákmányolt fegyverekkel büszkén pózolók fényképeit. Nem csoda, hogy még 50-60 évvel később is találtak eldugott, befalazott filmtekercseket, előhívott fotókat.

Egyes kutatások szerint 1957. január 1. és 1960. december 31. között 16 195 főt ítéltek szabadságvesztésre, de ismertek ennél jóval nagyobb adatok is. A katonai bíróságok is számos eljárást folytattak le. A Juta-dombi eseményeket vizsgáló perekben 52 személyt állítottak bíróság elé, első fokon 11 vádlottat halálra - pontosan azonos számban, mint az ott elesett orosz katonák -, a többieket szabadságvesztésre ítélték. A halálos ítéletekből az Elnöki Tanács hármat életfogytiglani börtönbüntetésre változtatott. Mecséri János ezredesen - az esztergomi 7. gépesített hadosztály parancsnokán - és társain végrehajtották az ítéletet. A matematikának egyeznie kellett…

Nagy Imre miniszterelnök és társai csak november 22-ig maradtak a jugoszláv nagykövetség védelmében. Mivel nem volt hajlandó lemondani, - a kormány ígérete ellenére nem a lakásukra szállították őket - az épület elhagyása után az őket szállító buszt a szovjetek megállításra kényszerítették, és a romániai Snagovba vitték az elrabolt magyarokat.

HOL SÍRJAIK DOMBORULNAK…

Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós kivégzésének dátuma az 1956-os forradalom és szabadságharc lezárásának ikonikus napja. 1958. június 16-án hajnalban a Kisfogházban tette nyakukra a hóhér a kötelet, holttesteiket a sétálóudvaron ásták el. A tetemeket 1961. február 24-én kihantolták, és kátránypapírba csomagolva, dróttal átkötve - Maléter Pált és Gimes Miklóst közös koporsóban - álnevek alatt temették el az Újköztemető 301-es parcellájában.

A temető ezen szeglete 30 évig szinte érintetlenül őrizte a gazzal benőtt sírhantokat, érdekes módon néhány hozzátartozó - bizonyára megkörnyékezve a börtönőröket - megszerezte családtagja eltemetésének pontos helyét, így számos helyen vascsőből készített kezdetleges keresztek látszódtak, néhány tövében elszáradt virágokkal. A rendszerváltást megelőzően felsőszintű politikai egyeztetések után kezdődött a sírok feltárása, és sokszor drámai körülmények között a holttestek azonosítása.

A HATODIK KOPORSÓ

1989. június 16-án a Hősök Terén kétszázezres tömeg vett részt a mártírok újratemetésén. Mensáros László, Rékasi Károly és Orosz Helga háromnegyed órán keresztül sorolta a kivégzett 235 forradalmár nevét. A Műcsarnok előtti gigantikus ravatallá átalakított emelvényen - a színpadképet Rajk László fia tervezte - Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József koporsói mellett egy hatodik, a forradalom lyukas zászlójával letakart, üres koporsó is helyet kapott. Így emlékeztek meg a forradalom és szabadságharc névtelen hőseiről, a Pesti Srácokról, a vidéki ellenállás harcosairól és a sortüzek áldozatairól.

Új szám

Következő szám

A Regiment következő száma 2026. december 4-én jelenik meg!

Aranysas

Látogasson el testvérlapunk, az Aranysas honlapjára!