Archívum - 2011/3

Mussolini végnapjai
Horváth Zoltán

magazin.regiment.hu

1945. április 29-én hajnali 3-kor egy sárga színű bútorszállító állt meg a milanói Piazzale Loreto közepén. Az ajtót kinyitották, és a belsejéből mint krumpliszsákokat, 17 férfi és egy nő tetemét dobálták ki. Ezt az észak-olaszországi iparvárost, melyet négy nappal korábban foglaltak el a partizánok, a fasizmus szellemi főhadiszállásának tartották, hiszen ott alapította meg 1919-ben a pártot Benito Mussolini, az egykori szocialista pártharcos és újságíró. A politikus végül egészen Itália miniszterelnöki székéig emelkedett. Ám a szerencse forgandó, amit az is bizonyított, hogy a tér kockakövén heverő hullák egyike éppen az övé volt.

 

A kegyvesztett halála
Varga Csaba

magazin.regiment.hu

Jamamoto Iszoroku tengernagy tudta, hogy a kudarcai miatt halál vár rá. Japán harcosaként azonban nem tehette meg, hogy semmibe veszi az uralkodója akaratát.

 

A megtorlás napja
Zsig Zoltán

magazin.regiment.hu

Az Egyesült Államok titkosszolgálatai 2001 óta folyamatosan kutattak Oszama bin Laden után. Az afganisztáni hadművelet legfőbb célja is az volt, hogy elfogják vagy megöljék. Azonban nem találták meg, ismeretlen helyre menekült. A legtöbben azt feltételezték, hogy valahol a határ menti hegyekben bujkál. Már azt gondolhattuk, hogy soha nem találják meg.

 

Csillagos-sávos zászló alatt
Varga Csaba

magazin.regiment.hu

Az USA 442. ezredharccsoportjában halálmegvető bátorságú japán katonák harcoltak Hitler seregei ellen. Közben otthon, Amerikában kisemmizték és sivatagi táborokba zárták a családtagjaikat.

 

A megszállás
Zsig Zoltán

magazin.regiment.hu

Irakban az invázió után három évvel sem sikerült békés viszonyokat teremteni. A biztonsági helyzet egyre csak romlott. Nemcsak a külföldi alakulatok, hanem a saját rendőrségük és hadseregük ellen is egyre több támadást követtek el a felkelők. A polgári lakosság szintén célponttá vált, majdnem polgárháborús helyzet alakult ki.

 

Telemark hősei
Horváth Zoltán

magazin.regiment.hu

Amikor 1940 tavaszán Németország lerohanta Norvégiát, megkaparintotta Európa egyetlen olyan létesítményét is, mely nagyban állított elő nehézvizet. Ez a hidrogénizotóp a nukleáris kutatások nélkülözhetetlen segédanyagaként mint részecskelassító szabályozta a kísérleti reaktorok működését. A német atomfegyver rémképe különösen Winston Churchill brit miniszterelnököt nyugtalanította, aki 1942-ben parancsot adott a Norsk-Hydro vegyi üzem ezzel foglalkozó részlegének elpusztítására. Az első akció kudarca után különlegesen kiképzett norvég hazafiakra bízták a végrehajtást. Nekik végül sikerült is szétfoszlatnia Hitler atombombákról szövögetett álmait.

 

Maszkirovka felsőfokon
Polgár Tamás

magazin.regiment.hu

A maszkirovka az orosz katonai szlengben álcázást, félrevezetést jelent, de ennél szélesebb a jelentése. A második világháború legismertebb ilyen hadművelete a normandiai partraszállást megelőző hamis dél-angliai csapatfelvonulás volt. Kevesen hallottak azonban a Vörös Hadsereg Berezino fedőnevű hadműveletéről, amely pedig a hadtörténelem talán legzseniálisabb és legtovább tartó megtévesztése volt.

 

Utánuk a vízözön!
Horváth Zoltán

magazin.regiment.hu

A brit Királyi Légierő bombázóparancsnoksága történetének sokak szerint legjelentősebb dátuma 1943. május 16-a. Azon a csendes, holdvilágos estén szállt fel Avro Lancaster négymotorosaival az a repülőszázad, amelyik bebizonyította: a RAF képes sebészi pontossággal is lecsapni, nem csak szőnyegbombázással egész városokat romhalmazzá tenni. Feladata ugyanis kulcsfontosságú völgyzáró gátak átszakítása volt. A támadással Németország iparának szívében, a Ruhr-vidéken folyó hadianyaggyártást akarták hosszabb időre megbénítani. A 617-es számú század kivételes képességű hajózói különlegesen átalakított gépeket vezettek, melyekre speciális bombákat függesztettek.

 

Gleiwitz
Váradi T. István

magazin.regiment.hu

Az 1930-as évek végén, miután a náci Németország sikeresen bevonult az addig demilitarizált Rajna-vidékre, 1938-ban a visszaszerezte a szudétanémet területeket Csehszlovákiától, és Ausztria egyesült Németországgal, 1939 márciusában pedig a német csapatok bevonultak Prágába, az utolsó probléma Hitler szemében Lengyelország maradt.

 

Westerplatte
Váradi T. István

magazin.regiment.hu

Gdansk - vagy német nevén Danzig - városa 1793-ban került először porosz fennhatóság alá, a napóleoni háborúkban, 1807 és 1815 között elnyerte a "szabad" státust. A napóleoni háborúkat lezáró 1815-ös bécsi kongresszuson a város újra porosz fennhatóság alá került egészen az első világháború végéig. Az első világháborút lezáró versailles-i béke után Danzig újra szabad város lett, a nemzetek tanácsa felügyelete alatt elválasztva egymástól Kelet- és Nyugat-Poroszországot.

 

Akik mertek - és nyertek!
Tatai Gábor

magazin.regiment.hu

Kevés olyan sikeres akció van a különleges erők történetében, mint a brit SAS és az Ejtőernyősezred közös hadművelete Sierra Leonéban. A cikk apropóját a Sziklakórház Múzeumban előkészítés alatt lévő Különleges Erők című kiállítás adja, ahol ehhez hasonló történetek lesznek megjelenítve panoptikumfigurákkal és képekkel.