Archívum - 2013/4

A nagy blöff
Horváth Zoltán

magazin.regiment.hu

Mikor a németek 1940 májusában Nyugat-Európa meghódításának fináléjaként elérték a La Manche csatorna partját, a győzelem mámorában aligha gondoltak a Nagy-Britannia elleni invázióra. Nem is csoda, hiszen hadseregük katonáit és tábornokait csak erőszakos folyami átkelésre képezték ki, haditengerészetük állományából pedig hiányoztak a speciális partra szállító hajók. Július közepén Hitler mégis parancsba adta, hogy kezdjék meg a felkészülést a Seelöwe (Oroszlánfóka) fedőnevű hadművelet, vagyis a dél-angliai partraszállás szeptember folyamán valószínűsíthető végrehajtására.

 

A könyörtelenség iskolája
Varga Csaba Béla

magazin.regiment.hu

A japán haderő egyszerű katonái elképesztő elszántsággal, önfeláldozó vakmerőséggel harcoltak a II. világháború csataterein. Az újoncok olyan brutálisan kemény kiképzésben részesültek, hogy szemrebbenés nélkül szembe tudtak szállni a kínai, a brit és az amerikai ellenséggel. A legtöbben habozás nélkül hajlandók lettek volna az életüket is feláldozni a császárért.

 

Több pezsgő, kevesebb vér
Horváth Zoltán

magazin.regiment.hu

1944. augusztus 15-én reggel - hosszas tervezgetést követően - az amerikai 7. hadsereg első hullámának harcosai és a szabad franciák kommandósai Toulon és Cannes között kigázoltak a Riviéra fövenyére. A partraszállás vértelensége azonban nem sejtette, hogy mennyire gyorsan és milyen csekély veszteségek árán foglalnak majd hídfőállást és valósítják meg utána a többi célkitűzést is. Az egy hónap alatt sikerre vitt Anvil/Dragoon hadműveletet talán éppen ezért szorították háttérbe azok a véres harcok, melyekkel a szövetséges erők kitörtek Normandiából.

 

A győzelem útja
Horváth Zoltán

magazin.regiment.hu

1944 júliusában az angolszász szövetségesek a Normandiából való kitöréssel megszabadultak ugyan az állásháború lidércnyomásától, de helyette hamarosan új gond szakadt a nyakukba. A németeket üldöző hadseregek utánpótlási vonalai ugyanis augusztusra annyira megnyúltak, hogy fékezniük kellett az iramot. Mivel a főbb francia, belga és holland kikötők még az ellenség kezén voltak, így minden hadianyagot a hídfőből voltak kénytelenek eljuttatni a sok száz km-re harcolókhoz. A problémán 6000 tehergépjárművel tudtak úrrá lenni, de csak úgy, hogy azok elkülönített útvonalon közlekedtek oda és vissza. Az akció a Red Ball Express fedőnevet kapta, utalva arra a vörös golyóra, amivel az amerikai vasutaknál a sürgős szállítmányokat jelölték.

 

A farkasfalkák atyja
Sáry Zoltán

magazin.regiment.hu

A második világháborúban számos olyan tábornok és tengernagy szolgált, akinek az élete és pályafutása bemutatja a XX. század hadtörténelmét. Ilyen volt a híres-hírhedt Dönitz tengernagy is, akit a nagyvilág a német tengeralattjáró-flotta parancsnokaként ismert meg.

 

Nem született katonának
Horváth Zoltán

magazin.regiment.hu

John Fitzgerald Kennedyre, az USA fél évszázaddal ezelőtt meggyilkolt 35. elnökére először az 1943. augusztus 1-jéről 2-ára virradó éjszakán vicsorgott rá a halál. A Salamon-szigetek térségében torpedónaszád-kapitányként japán rombolókra lesett, mikor a vaksötétből teljes gőzzel száguldva előbukkant az egyik, és kettészelte a PT-109-est. A 25 éves tengerésztiszt, testi fájdalmait és kimerültségét semmibe véve, hat napon át tartotta katasztrófát túlélt bajtársaiban a lelket, miközben körömszakadtig harcolt kimentésükért.

 

A halál vasútja
Varga Csaba Béla

magazin.regiment.hu

A Japán Császárság hadereje 1941-ben szárazon és a tengereken is megdöbbentő győzelmek sorozatát vívta ki. Tokió irányítása alá került Thaiföld és Burma is. E két országon keresztül húzódott volna a következő nagy hadjárat, az India elleni támadás ellátó útvonala. A tervnek azonban akadt egy végzetes szépséghibája: Burma is Thaiföld között nem létezett semmilyen vasúti összeköttetés az őserdőben.

 

Jó ötletnek tűnt
Sáry Zoltán

magazin.regiment.hu

A harckocsik megjelenése óta számos érdekes, néha megdöbbentő kialakítású típus készült el. Ezek egy része rendszerbe is állt, többségük azonban nem vált be a gyakorlatban.

 

Az acélhadtest születése
Varga Csaba Béla

magazin.regiment.hu

1967-ben Izrael fegyveres erői villámgyors és megrendítő csapást mértek a szomszédos államokra. A hadjáratban óriási szerep jutott a harckocsizó fegyvernemnek. A háború elején azonban egy csatát háromszor is meg kellett ismételniük, pedig a küzdelmet izraeli részről a tapasztalt Israel Tal tábornok és a híres Shmuel Gonen ezredes irányította.

 

A khafdzsi ütközet
Zsig Zoltán

magazin.regiment.hu

Az 1991-es Öböl-háború első szárazföldi összecsapására meglepő módon került sor, ugyanis az iraki hadsereg 20 km mélységig behatolt Szaúd-Arábiába. Akkor egy magyar katonai szakértő ezt harccal történő felderítésnek minősítette. Csak később vált ismertté, hogy teljesen más ok miatt indították meg a hadműveletet, amely végül nem érte el a célját. 

 

09.11. mínusz két nap
Varga Csaba Béla

magazin.regiment.hu

Kereken harminc esztendeje váratlanul fegyverszünetet kötött egymással az Afganisztánt megszálló szovjet hadsereg és a Moszkva ellen küzdő legeredményesebb ellenálló parancsnok. Mi kényszerítette erre a szemben álló feleket? Hogyan jött létre a Pandzsir-völgyben a legendás Ahmed Sah Maszúd gerillabirodalma? A Nyugat nem sok jót jósolt a helyi ellenállóknak, ám a tádzsik hadúr miatt sokáig úgy tűnt, hogy nem teljesen reménytelen az afgán helyzet.

 

"Közvetlen" irányzás
Zsig Zoltán

magazin.regiment.hu

Az Irakban és Afganisztánban állomásozó szövetséges erők az aszimmetrikus vagy régebbi szóhasználattal élve gerilla-hadviseléssel kerültek szembe. Ennek során az ellenséges harcosok gyakran lőtték a katonai létesítményeket.

 

Az égből a harcba!
Sáry Zoltán

magazin.regiment.hu

A második világháború után a szovjet légideszantcsapatok a hadseregtől a védelmi minisztérium közvetlen alárendeltségébe kerültek. Ezután az ejtőernyős egységek mennyiségi és minőségi fejlesztésen mentek keresztül. Ezek közül kiemelt program volt egy új harcjármű kifejlesztése, ami kis mérete és tömege miatt alkalmas az ilyen jellegű alakulatok támogatására.

 

Kurt Knispel, az ászok ásza
Herpai Gergely

magazin.regiment.hu

A második világháborúban a német propagandagépezet egymás után gyártotta a legendás háborús hősöket. A német ászok egymást túllicitálva is igyekeztek a győzelmi toplisták élére kerülni - egyesek annak reményében, hogy az imádott Führer fog majd velük kezet. Paradox módon a legsikeresebb harckocsizó ászról, a 168 hivatalos és 27 nem hivatalos győzelmet elért, Királytigrist is irányító fiatal Kurt Knispel törzsőrmesterről mégsem zengedezett ódákat a goebbelsi propaganda. Knispel történetének aktualitása, hogy földi maradványait nemrég, 2013 áprilisában exhumálták a csehországi Vrbovec közelében.

 

Páncéltörők
Kiss Roland

magazin.regiment.hu

Ha összehasonlítjuk az 1939-ben és 1945-ben bevetett harckocsikat, akkor jól látszik, hogy 6 év alatt elképesztő változás ment végbe. Ez magával vonta a kézi páncéltörő fegyverek nagyfokú fejlődését is, amellyel a gyalogságot látták el egyre nagyobb számban. Márpedig a német Landsereknek a háború előrehaladtával - kiváltképp a keleti fronton - egyre gyakrabban kellett szembenéznie a rohamozó ellenséges harckocsik nyomasztó tömegével.