Archívum - 2014/5

Három napig dörgött az ágyú
ifj. Tőrös István

magazin.regiment.hu

Az 1861-ben kezdődő amerikai polgárháború fő okának a rabszolgaság eltörlését tekintik, de kirobbanásában nagyobb szerepet játszottak gazdasági, jogi és politikai érdekek, amelyek végül hét déli állam kilépésével az Egyesült Államokból és az Amerikai Konföderációs Államok megalakulásával érték el a kritikus pontot. Az USA nem ismerte el a konföderációt, és célja mindenképpen a kivált államoknak az unióba történő visszaintegrálása volt, kezdetben békés, majd katonai erővel. A hadiállapot az északiak és a déliek között 1861. május 6-án állt be. Az első két évben egyik félnek sem sikerült meghatározó győzelmet aratnia, mivel az északiak és déliek támadásai végül visszavonulással végződtek. 1863 nyarán Robert E. Lee konföderációs tábornok újabb támadást tervezett az északiak ellen. A hadjárat után, amely Gettysburg mellett ért a csúcspontjára, a konföderáció elveszítette a kezdeményezőkészségét, és defenzívába szorult vissza, hasonlóan, mint a német hadsereg a második világháborúban Sztálingrád után.

 

A hazaárulás ára
Varga Csaba Béla

magazin.regiment.hu

1914 őszén Szerbiában és Galíciában vereségek sora zúdult az Osztrák-Magyar Monarchia fegyveres erőire. A hadvezetésnek magyarázatot kellett adnia a megdöbbentő helyzetre. Ráadásul nem csupán a birodalom közvéleménye tudakolta a sikertelenség okait, de maga az idős uralkodó is. Ebben a helyzetben kapóra jött, hogy egy évvel korábban titokzatos körülmények között meghalt egy vezető beosztású katonatiszt, egy bizonyos Alfred Redl.

 

Zsukov első győzelme
Horváth Zoltán

magazin.regiment.hu

A szovjet és a japán császári hadseregek 1939-es, hadüzenet nélküli összecsapása részben a helyszín Európától való nagy földrajzi távolsága miatt szorult háttérbe, részben pedig azért, mert az öreg kontinensen az emberek figyelmét a Lengyelország elleni német agresszió kötötte le. Pedig a Mongólia keleti csücskében történtek nemcsak a szemben álló felek későbbi távol-keleti stratégiáját határozták meg, hanem hatással voltak aztán az úgynevezett keleti fronton történtekre is.

 

Hitler Maginot-vonala
Horváth Zoltán

magazin.regiment.hu

A II. világháború védővonalai közül legnagyobb mértékben a német Westwall - Nyugati Fal - töltötte be azt a szerepet, amire létrehozták. A Harmadik Birodalom nyugati határát biztosító 14 800 vasbeton építmény elkészítése azonban hatalmas terhet rótt az ország gazdaságára. De megérte, mert a britek által Siegfried-vonalként emlegetett erődrendszer már-már misztikus erejének legendája is elégnek bizonyult ahhoz, hogy a franciák és a britek a háború elején távol tartsák tőle csapataikat.

 

Rosszkor, rossz helyen
Horváth Zoltán

magazin.regiment.hu

1944. október 20-án a Fülöp-szigetek közepén fekvő Leyte keletre néző, védett öblében léptek partra a 6. hadsereg első hullámának katonái. Nem sokkal a 24. gyalogoshadosztály harcosai után gázolt ki a fövenyre a távol-keleti amerikai haderők főparancsnoka, Douglas MacArthur tábornok, akinek kíséretében ott volt az ország elnöke is. A veterán katona túláradó érzelmeitől rekedt hangon szólt bele a mikrofonba, és a hangszórók ezt tudatták harsogva a filippínókkal: "Itt a szabadság hangja. MacArthur tábornok beszél. Visszatértem!”

 

Hivatásos renegátok
Polgár Tamás

magazin.regiment.hu

Amióta háborúkat vív az emberiség és vannak szeszes italok, minden kocsma mélyén legendákat mesélnek különleges harcosokról, akik nagy hőstetteket vittek véghez, vagy éppen kisemberekről, akiket különös helyekre sodortak a történelem viharai. Ezek aztán vagy igazak, vagy nem, de a háborúk forgatagában néha a legelképesztőbb történetek is valósággá válnak. Tovább »

 

A Pluto program
Horváth Zoltán

magazin.regiment.hu

Az 1944. júniusi 6-án kezdődött normandiai invázió egyik legnagyobb problémáját a hídfőből kitörő és a kontinensen előrenyomuló csapatok járműveinek és repülőeszközeinek biztonságos üzemanyag-ellátása jelentette. Ezt a gondot a britek 1942-ben beindított PLUTO programja segített megoldani. A fedőnév az óceán alatti csővezeték angol szavainak kezdőbetűiből állt össze, és semmi köze nem volt a Walt Disney-rajzfilmek kutyafigurájához.

 

Akasztófa vagy ciánkapszula?
Sebők János

magazin.regiment.hu

Heinrich Himmler SS-Reichsführer 1945. április 20-án, Hitler születésnapján jelent meg utoljára a nyilvánosság előtt. A bunkerben a tőle megszokott szervilizmussal köszöntötte Führerét, ismét biztosította hűségéről, s arra kérte, hogy használja ki az utolsó lehetőséget, s távozzon Obersalzbergbe, mielőtt végleg bezárul az ostromgyűrű a város körül. Részt vett a haditanácson is, de aztán sietve távozott Berlinből, mert más, jelen lévő náci vezetőkhöz hasonlóan tanácsadói köre, holdudvara - Felix Kersten, Walter Schellenberg, Rudolf Brandt - segítségével már ő is a maga számára kedvező megoldást kereste a kibontakozó végjátszmában.

 

Az utolsó híd
Zsig Zoltán

magazin.regiment.hu

A 2003-as háborúról akkoriban a tudósítások révén nem kaphattunk igazi bepillantást, mi is történt valójában. Csak jóval később derülhetett ki, hogy milyen véres harcokat vívott időnként a két fél egymással.

 

Hadüzenet nélkül
Zsig Zoltán

magazin.regiment.hu

A Kelet-Ukrajnában zajló harcokban mindegyik fél nagy számban vonultatott fel haditechnikai eszközöket, amelyek szinte a teljes palettáját lefedik a szárazföldi hadviselés arzenáljának. Érdemes ezekkel részletesebben is foglalkozni, mert sok érdekességet lehet látni a tudósításokban.

 

Az elfuserált terepjáró
Sáry Zoltán

magazin.regiment.hu

Az ötvenes évek második felében már látszott, hogy a következő jelentősebb katonai konfliktus helyszíne Délkelet-Ázsia lesz. Az amerikai haderő, illetve a védelmi ipar következetesen készült az újabb háborúra, ami a gépjárművek fejlesztésére is hatással volt.

 

Játszd újra, Sam!
Snoj Péter

magazin.regiment.hu

Pont, mint a filmekben! - szokták hallani az érdeklődőktől azok a II. világháborús amerikai katonai hagyományőrzők, akik az itthoni magyar, német és szovjet csapatok mellett igyekeznek bemutatni a nyugati szövetséges erők egyenruháit és felszereléseit. Mint mondják, a cél az, hogy a katonai fesztiválokra látogatók teljes képet kaphassanak azon hadseregek katonáiról, akik a második világháború csatáit vívták.

 

Tenger alatti temető
Horváth Lajos

magazin.regiment.hu

Sokan szeretnék, ha még az úristen is magyar lenne, s ha mindent mi, magyarok csináltunk volna először s a legjobban. Bárcsak így volna, akkor a Trianon szó semmit sem jelentene számunkra, s a Kossuth anyahajó cirkálna Perzsia vizei előtt. De nem így van. Szégyenkeznivalónk akkor sincsen semmi, hiszen a legderekabbak között azért legtöbbször ott voltunk, bármiről legyen is szó. Így van ez az első nagy világégés során, az első világháborúban játszott szerepünkkel is.