Archívum - 2018/2

Csata szivarfüstben
Ifj. Tőrös István

magazin-regiment.hu

A 172 éve lezajlott königgrätzi ütközet több szempontból is befolyásolta a történelmet. Nekünk, magyaroknak a legfontosabb hozadéka a kiegyezés létrejötte lett 1867-ben. A győztes poroszok számára megadta a lehetőséget az egységes Német Császárság létrehozására. Technika történeti szempontból pedig bebizonyította azt, hogy az elöltöltős fegyverek már elavultak és a hátultöltős fegyvereké a jövő.

 

A közös hadsereg fegyverei
Kovács Vilmos

magazin-regiment.hu

A Magyar Honvédség 170 éves évfordulóját ünnepeljük az idei évben, mindemellett a kiegyezés után létrehozott magyar királyi Honvédség 150 évvel ezelőtti létrejöttét is. A cikksorozat a haditechnika és a fegyverek fejlődésének vázlatos történetét mutatja be, természetesen az ebben a terjedelemben rendelkezésre álló keretek között. A magyar honvéd fegyvereinek fejlődéstörténete egyben a magyar katona, a magyar haderő története is.

 

Viaszhadsereg
Tőrös István

magazin-regiment.hu

Ha választani kellene egy szót, amely leginkább felkelti a kíváncsiságát a hadtörténelem vagy a haditechnika iránt érdeklődőknek, a FEGYVERTÁR biztos benne lenne az első három kifejezés között. Évtizedes tervezés és gondos előkészítő munka után már egy éve várja a budai Várban a látogatókat a magyar hadtörténelem különleges arzenálja. Idegenvezetőnk Soós Péter őrnagy, a Hadtörténeti Múzeum igazgatóhelyettese.

 

Testvérháború
Juharos Tamás

magazin-regiment.hu

1940. június 22-én, a compiègne-i fegyverszünet napján komoly pánik uralkodott el a brit kormány és az Admiralitás köreiben. A jelentős francia hadiflotta ugyanis gyakorlatilag egy karcolás nélkül úszta meg a villámháborút, és főerői, köztük hét nagy csatahajó sorsa rendezetlen maradt. A Vichy-Franciaország megalakulása előtti bizonytalan interregnumban a brit kormány súlyos lépésre szánta el magát: utasította a Királyi Haditengerészetet, hogy semmisítse meg a francia hadihajókat mielőtt azok német kézre jutnának, noha Franciaország jogilag még mindig Anglia szövetségese volt.

 

Lenyűgöző vakmerőség
Varga Csaba Béla

magazin-regiment.hu

Churchill brit miniszterelnöknek rendkívüli emberekre és különleges módszerekre volt szüksége, amikor Hitler térdre kényszerítette a franciákat. Valakinek meg kell állítania a németeket, ám erre nyílt küzdelmekben sem London, sem Párizs nem volt képes. Ebben a helyzetben született meg az angolok később világhírűvé váló titkos szervezete, a SOE. Tagjai között ugyanúgy akadtak veterán katonák, mint talpraesett, bátor, gyakran megdöbbentően fiatal nők. Nekik sikerült a németek háta mögött lángra lobbantani fél Európát.

 

A pöröly hadművelet
Varga Csaba Béla

magazin-regiment.hu

 

Úttalan utakon
Sáry Zoltán

magazin-regiment.hu

A magyar hadiipar egyik igazán jól sikerült terméke a második világháborús 38M Botond terepjáró gépjármű volt. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy világszínvonalúra sikeredett jármű, amelyet még a németek is szívesen használtak.

 

Legenda és valóság
Obuch László

magazin-regiment.hu

Brian G. Hutton nem sokkal a Kémek a sasfészekben munkálatainak befejezése után 1968-ben hozzálátott a második világháború egy teljesen más szemszögből való bemutatását célzó alkotás elkészítéséhez. Clint Eastwood főszereplésével megrendezte a háborús filmek sorában klasszikussá vált szatíráját.

 

Tank túra
Toldi Miklós

magazin-regiment.hu

Minden páncélosokra koncentráló múzeum palettájában megvannak azok az egyedi vonásokat mutató - főként az adott nemzetre vonatkozó - harcjárművek, amelyek igazi egyéniséget kölcsönöznek az intézménynek, s ugyanakkor látogató-mágnesként is tökéletesen funkcionálnak.

 

Könnyebb, rövidebb, hatékonyabb

magazin-regiment.hu

A napjaink konfliktusaiban szerzett tapasztalatok alapján a Saab svéd hadiipari vállalat elkezdte továbbfejleszteni a sikeres Carl-Gustaf többfunkciós fegyverrendszert. Az új verzió az M4 (CGM4) jelzést kapta, amely a legújabb lépcsőfoka egy hetvenéves fejlesztési folyamatnak. Az első M1 változat még 1948-ban jelent meg és a kezdetektől fogva fontos szempontnak számított a sokrétűsége. A típuscsaládot több mint negyven ország rendszeresítette és az összes kontinensen használják. A programot 2014-ben kezdték, és két év múlva már négy megrendelő is aláírta a szerződést.

 

Nemzedékek tartozása
Tőrös István

magazin-regiment.hu

Az első világháború kitörésének centenáriuma alkalmából az egykori hadviselő felek sorra tartották a megemlékezéseiket, a csatákban elesett katonák sírjait felújították, és a digitális technika lehetőségeinek felhasználásával adatbázisok épültek a korszakot kutatók, vagy a családtagjaikat keresők részére. Magyarországon ezt a tevékenységet a Honvédelmi Minisztérium koordinálja, a kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztos dr. Holló József nyugállományú altábornagy.

 

Iwo Jima hőse
Snoj Péter

magazin-regiment.hu

John Basilone törzsőrmester neve a guadalcanali harcok után vált ismerté, ő lett az amerikai tengerészgyalogság egyszemélyes megtestesítője, a háborús hadikötvények kampányának csillaga, korának hőse. Életútját és a Becsület érdemérmet érő hőstettét mégis csak a 2010-ben bemutatott The Pacific - A hős alakulat minisorozat nyomán ismerte meg igazán a világ

 

Több, mint házőrző
Ocskay Gábor, Zsitnyányi Attila

magazin-regiment.hu

A Komondor könnyű páncélvédettségű járműcsalád kifejlesztésének, gyártásának előzményei a 2000-es évek elejére vezethetők vissza. 2001-ben a Magyar Honvédségben hadrendbe állított vegyi-sugárfelderítő VS-BRDM-2 járművek modernizációja kapcsán a Gamma Műszaki Zrt. egy világviszonylatban is korszerűnek ítélt, integrált ABV-felderítő rendszert fejlesztett ki. Később a 2007-08-as években végzett további modernizációs tevékenységek folyamán ennek továbbfejlesztett változata került be a BTR-80VSF járművekbe is.