Archívum - 2019/1

Véres történelem
Ifj. Tőrös István

magazin-regiment.hu

Több száz éven át az ókori Európa legprofesszionálisabb és legszervezettebb hadseregei a római légiók voltak, amelyek nem sok legyőzőre akadtak. Róma hatalmának és területének növekedésével maguk a légiók is fejlődtek és nőtt a számuk.

 

Frontszolgálat
Kovács Vilmos

magazin-regiment.hu

Az 1930-as évek közepétől érzékelhető gazdasági fellendülés, valamint - jogi értelemben - a Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát kimondó bledi konferencia adott alapot a hazai forrásokon nyugvó, nyílt fegyverkezési program meghirdetésére és végrehajtására.

 

Nincs hova hátrálni!
Varga Csaba Béla

magazin-regiment.hu

A német kancellár 1938-ban elkezdte átrajzolni Európa térképét. Déli szomszédjai, a svájciak egyre jobban aggódtak, mert Berlin nyíltan az országuk elfoglalásáról beszélt. Egy páratlanul elszánt katonatiszt vezetésével azonban sikerült újjászervezniük a honvédelmet és hűen őseik harcias szelleméhez, dacoltak a sokszoros túlerőben lévő ellenséggel. A Svájci-Alpokat bevehetetlen hegyi erőddé alakítva felkészültek az invázió megállítására.

 

A himalája oroszlánjai
Varga Csaba Béla

magazin-regiment.hu

1962-ben olyan helyen tört ki háború, amiről sokan azt hitték, ott egyszerűen lehetetlen a korszerű hadviselés. A Himalája csúcsai között egymásnak feszült a világ két legnépesebb állama, India és Kína. Az indiai haderő három tisztje is halálmegvető bátorsággal vezette harcosait a támadók ellen. Mind a hárman a Szingh, vagyis az „oroszlán” nevet viselték.

 

Mentőrobotok-robotmentők
Trautmann Balázs

magazin-regiment.hu

A világ (technológiai értelemben) legfontosabb hadseregei kőkeményen és pénzügyi forrásokat nem kímélve dolgoznak azon, hogy minél kevesebb saját halottja vagy sebesültje legyen egy-egy műveletnek. Ez azonban még a 2010-es évek végén sem egyszerű feladat…

 

Iron Wolf
Stefan Degraef és Edwin Borremans

magazin-regiment.hu

2018 novemberében nagyszabású katonai műveletek kezdődtek Litvániában, melyekben számos szövetséges is részt vett. A kiképzési jellegű események középpontjában egy helyi gépesített lövészdandár állt, de a többiek is jelentős tapasztalatokat szerezhettek.

 

Fegyvermustra
Kékesi György

magazin-regiment.hu

Nem oly régen röppent fel a magyar sajtóban a hír, hogy licencgyártásban megkezdik Magyarországon a cseh CZ fegyvergyár négy típusának gyártását, összeszerelését. Mindezeken felül az itt készült fegyverekkel tervezik a Magyar Honvédség és a rendőrség elavult kézifegyvereinek lecserélését.

 

Visszakapott tűzerő
Sáry Zoltán

magazin-regiment.hu

Az elmúlt év decemberében újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a honvédség modernizációs folyamata, a légierő és harckocsizó fegyvernem mellett immár a tüzérség is megújul. PzH 2000 önjáró lövegek kerülnek beszerzésre, ezért aktuálissá vált, hogy bemutassuk.

 

Harc a 937-es dombért
Kiss Roland

magazin-regiment.hu

A Hamburger Hill név Vietnamban, az A Shau völgyben levő 937-es dombot takarja és arra az áldozatra utal, amelyet az érte harcoló katonák hoztak. A nevet már a csata idején felkapta a sajtó, és szimbóluma lett azoknak az értelmetlen áldozatoknak, amelyeket nevesincs helyekért, nem körül határolt célokért és bármiféle tényleges katonai előny megszerzése nélkül hoztak a katonák.

 

Hullámsír
Trautmann Balázs

magazin-regiment.hu

Nem csak Oroszország, az Északi Flotta, de a világ egyik legsúlyosabb tengeralattjáró-katasztrófája volt a KURSZK (K-141) balesete. A körülmények több mint érdekesek és sokat elmondanak nem csupán az orosz haditengerészet 2000-es évek eleji állapotáról, de az összeomlás után akkor még éppen csak lassan magára találó egykorvolt birodalomról - és a mai napig élő alattvalói beállítottságról.

 

Band of brothers
Snoj Péter

magazin-regiment.hu

A 2001-es Az elit alakulat című minisorozat világhírűvé tette a 101. légideszant hadosztály 506. ejtőernyős-gyalogos ezred és az Easy század katonáinak történetét. A sorozat tíz részén keresztül számos karaktert ismerhettünk és szerethettünk meg, miközben sorsuk alakulásán aggódtunk. Arról azonban kevesen tudnak, hogy mi lett velük a háború után…