Archívum - 2019/5

Csendes éj
Ifj. Tőrös István

magazin-regiment.hu

1914. július 28-án kitört az első világháború. Német részről II. Vilmos császár optimista kijelentéssel küldte a frontra katonáit, miszerint „Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!” A háború első hónapjainak eseményei markánsan keresztülhúzták a császár kijelentését, mivel mind a nyugati, mind a keleti fronton megmerevedtek az arcvonalak, és kialakult az állásháború, amely előrevetítette, hogy a karácsonyi ünnepeket is ott fogják tölteni a katonák.

 

A szerencse fia
Varga Csaba Béla

magazin-regiment.hu

Charles de Gaulle-t jogosan tartják a 20.század egyik legjelentősebb francia főtisztjének és politikusának. Elszántan küzdött mind a két világháborúban és meghatározó szerepet játszott a hazája 1945. utáni konfliktusaiban, Vietnámban és Algériában is. Ráadásul a tapasztalatait számos könyvben megosztotta az utókorral, mert azt akarta, hogy az új nemzedék ne kövesse el a korábbiak súlyos hibáit.

 

A győzelem fegyvere
Sáry Zoltán

magazin-regiment.hu

A harckocsik fontos szerepet töltenek be a modern hadviselésben. Néhány típusnak már a neve is legendává vált, némelyiket pedig az ellenség is nagyra becsülte. Ám olyan, amelyet még a másik oldal is nagy számban hadrendbe állított, sőt a saját típusainak fejlesztése során mintaként használt, valószínűleg nem sok van.

 

Harckocsiroham
Polgár Tamás

magazin-regiment.hu

1942 decemberében még korántsem dőlt el, ki nyeri a történelem legnagyobb ütközetét. A Friedrich Paulus tábornok vezette német 6. hadsereg ugyan szorult helyzetbe került a sztálingrádi katlanban, de a felmentésére indult, Hermann Hoth vezette LVII. páncélos hadtest már csak 48 kilométerre járt. Ebben a helyzetben a védők kockázatos és kétségbeesett harci vállalkozásra szánták el magukat, amelytől azt remélték, megfordítja az ütközet sorsát. Mindez akár egy szovjet háborús film története is lehetne, de valóság volt, s ma már történelem.

 

Volt egyszer egy Néphadsereg
Kovács Vilmos

magazin-regiment.hu

Az 1970-es évek végén a szárazföldi haderőben új képességek jelentek meg, amelyeknek hátterében nagyléptékű minőségi fejlesztés áll. A harckocsi csapatoknál megkezdték az egészen korszerű tulajdonságokkal rendelkező T-72 harckocsik rendszeresítését. A korábbi, magyar gyártású páncélozott szállító harcjárműveket leváltották a jóval korszerűbb BMP-1 gyalogsági harcjárművekkel, a tüzérségnél pedig a mobilizációra és a tűzerő növelésére fektették a hangsúlyt, melynek során megkezdték a 122 mm-es illetve a 152 mm-es önjáró tüzérségi lövegek rendszeresítését. A honi- és a csapatlégvédelem csapatainál is elindult a korszerű rádiótechnikai és rakétaeszközök rendszeresítése, amely jelentősen emelte a légvédelem oltalmazó képességét.

 

Végzetes irányváltoztatás
Hajdú László

magazin-regiment.hu

1973. április 7-én Hueból feladat végrehajtására a laoszi határ mentén fekvő Lao Baoba indult a Dél-Vietnamban 1973. január 27-én létrehozott Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság (NEFB) két helikoptere. A helikopterek a meghatározott út több mint kétharmadát eseménytelenül tették meg, azonban a célállomáshoz közel, ismeretlen okokból letértek a kijelölt útvonalról. Feltehetően rakétatalálat érte a vezérgépet, amely lezuhant, a fedélzeten lévők valamennyien életüket vesztették. A katasztrófának két magyar áldozata is volt. A bizottság vezetése vizsgálatot rendelt el, amelynek végrehajtására a területileg illetékes NEFB I. sz. Körzet parancsnokságát (Hue) jelölte ki.

 

Igaz ügy hadművelet
Kiss Roland

magazin-regiment.hu

A panamai invázió az Egyesült Államok egyik elfeledett, rövid, ám sikeres háborúja volt, amely eddig az egyik utolsó is a „banánháborúk” hosszú sorában. A közép-amerikai ország lerohanására 30 éve került sor, ám az okok eredője sokkal korábbról való.

 

Harctámogatók
Trautmann Balázs

magazin-regiment.hu

A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési program már nyilvánossá vált beszerzései eddig elsősorban a légierőt érintették. A szállító-repülőgépek, majd a helikopterek beszerzését követően azonban a szárazföldi haderő felé fordult a figyelem.

 

Market Garden 2019
Wim Das és Kees Otten

magazin-regiment.hu

Idén komplett rendezvénysorozat emlékezett a második világháború hetvenöt évvel ezelőtti eseményeire. A Market Garden 2019 a szezon egyik legnagyobb látványossága volt és a még élő veteránok is megjelentek rajta.

 

TORA! TORA! TORA!
Obuch László

magazin-regiment.hu

1970-ben mutatták be a filmet, amely történelmi hűséggel próbálta ábrázolni az 1941. december 7-én történt Pearl Harbor elleni japán támadást. A mű rendhagyó módon készült. A 20th Century Fox Stúdió japán-amerikai együttműködéssel hozta létre a monumentális alkotást. Ez volt az első eset, hogy két - egymással hadban állt - nemzet közös munkával örökíti meg az első csatáját.

 

Szebb napokra várva
Toldi Miklós

magazin-regiment.hu

Varsó déli részén, a Mokotów kerületben található a Lengyel Hadsereg Technikai Múzeuma, amely a kezdetekben a Lengyel Hadsereg Múzeumának egyik telephelyeként kezdte meg működését, de a kilencvenes évek végétől már a nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit.